Karanténból szól a nóta

Karanténból szól a nóta elnevezéssel online platform indul a Facebookon, amely péntektől naponta élő produkciókat közvetít a magyar népzenei, cigányzenei és dzsessz színtér szereplőitől. Az oldal egyfajta gyűjtőhely, közösségi platform lehet, ahol a művészek és a közönség megismerheti egymást.

A zenészek és a nézők a járvány miatt otthon ragadtak, a koncertek elmaradnak. A muzsikusok a létfenntartáshoz szükséges bevételeiktől estek el, emellett a közönséggel való közvetlen kapcsolattól, az előadás lényegétől, az együttes alkotás lehetőségétől lettek megfosztva. Ezeka tényezők elengedhetetlenek egy zenész mentális egészségének fenntartásához – idézte a kezdeményezés ötletgazdáját, Lombos Pál zenészt a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény. Emellett arra a helyzetre is ig yekszik reflektálni, hogy bár érdeklődés lenne rá, Magyarországon a népzenei, cigányzenei és dzsessz produkciók élő sugárzása minimális.

Az indulást követően az oldalon minden este 18 órától lehet élő produkciókat követni, ezeket a zenészek saját otthonukból sugározzák 45 perces blokkokban. A közvetítések április 10-én pénteken indulnak, az első hétvégén a népzenei formációk közül Magyar Bori, a Magyarhang zenekar, a cigányzenei fronton ifj. Sárközy Lajos, illetve Dani János és családja, valamint Seres Vilmos és zenekara tűnik fel, a dzsessz színtérről pedig Lamm Dávid és a Varga-Egri-Jónás Quartet élő bejelentkezését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, de koncertet ad a Swing á la Django is.

A produkciók kiválasztása folyamatban van, a következő hetekben Roby Lakatos, Micheller Myrtill, Kozma Orsi, Szirtes Edina Mókus, Oláh Krisztián és Horányi Juli nevével biztosan találkozni lehet az oldalon.

A tervek szerint a későbbiekben nemcsak videók láthatók itt, hanem egyéb tartalmak is. Mint írták, a platform szeretne bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges, de kevésbé ismert alkotóknak, ezért az ország teljes területéről és a határon túlról is várják azon népzenei, cigányzenei vagy dzsessz műfajban alkotó művész és formáció jelentkezését, aki otthonról zenei produkciót tud közvetíteni. Jelentkezni a karantenbolszolanota@gmail.com e-mail címre küldött rövid zenei videóval lehet. A műfaji megkötésen kívül más kritérium nincs, de a beérkezett anyagok válogatáson esnek át. A Karanténból szól a nóta Facebook oldalát az érdeklődők ITT érhetik el.

forrás: MTI

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek