Karda Beának 39 év után adatott meg egy igazi lagzi

Karda Bea 39 év után kapta meg az élettől a lehetőséget arra, hogy végre igazi lakodalma legyen. Első házasságában az énekesnőnek nem volt felhőtlen a boldogsága, ám hat éve rátalált Lacira.

Karda Bea06

A 65 éves művésznő elefántcsontszínű ruhában, 100 vendég előtt mondta ki a boldogító igent, a VIASAT3 Négy esküvő című műsorának kamerái pedig minden mozzanatot követtek.

„Ragaszkodó típus és társasági ember vagyok, négy évig éltem szingliként, magányosan. Mindenáron ugyan nem, de lelkesen kerestem a lehetőségeket arra, hogy megismerkedjek valakivel” – magyarázta Karda Bea, aki 27 évesen egyszer már férjhez ment, de az a kapcsolat válással végződött. „Nem kaptam ott sem hűséget, sem odafigyelést, meglehetősen boldogtalan voltam. Még lakodalmunk is elmaradt, egy haláleset miatt nem ünnepelhettünk, ketten elmentünk egy étterembe, ennyi volt az egész” – mondta az énekesnő.

Négy év hiábavaló keresgélés után barátnője nyomására Bea regisztrálta magát egy társkereső oldalon. „Semmiben nem hazudtam, de barna parókában és egy nagy szemüveggel annyira el tudtam változtatni a külsőmet, hogy egy-két kivételtől eltekintve nem hasonlítottak Karda Beához” – mesélte.  „Fél év alatt négy randevúm volt, úgy éreztem, ez a módszer sem vezet majd eredményre. Aztán eljött egy nap, emlékszem október 23-a volt és Laci besétált az életembe” – mondta az énekesnő. Bea és Laci sokszor olyanok mint a tűz és a víz, mégis jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. „A művészi munkámban mindig azt éreztem, hogy én vagyok a középpontban, ám érdekes módon a magánéletemben ezt csak ritkán tapasztalhattam meg. Olyan felszabadult voltam az esküvőmön, hogy a kamerákról is teljesen elfeledkeztem” – mondta Bea.

„Harminckilenc év után megadatott nekem, hogy lakodalmam legyen. Az, hogy szerepelek a Négy esküvő című műsorban, négyszeres boldogságot hozott nekem, hiszen a sajátomon túl három másik lagziban is felszabadultan szórakozhattam és örülhettem mások boldogságának” – magyarázta Karda Bea.

Bea és Laci száz vendéget hívtak meg a lakodalmukba, a szűk családi kör és a kedves barátok mellett a hazai zenei világ színe-java is képviseltette magát.

Fotókredit: VIASAT3/Magócsi Ildikó

 


Hasonló cikkek