Kárpátalja: Palotaforradalom a megyei tanácsban

Úgy kezdődött, hogy Olekszij Petrov, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke elnapolta a testület október 28-i ülését. Ám 36 képviselő mégis megjelent, ami elegendő a határozatképességhez.

Azzal folytatódott, hogy a „maradék” képviselők megválasztották Volodimir Csubirkót (Ridne Zakarpattya párt) levezető elnöknek, aki azonnal napirendre tűzte az Olekszij Petrov tanácselnökkel szembeni bizalmatlansági indítvány megszavazását, amit 35 igennel el is fogadtak. Pontosan ugyanennyien voksoltak a regnáló elnök leváltása mellett.

Az Ellenzéki Platform – Az Életért, az Andrij Baloga Csapata, a Ridne Zakarpattya, a Batykivscsina és az Európai Szolidaritás képviselői új elnöknek a Ridne Zakarpattya színeiben politizáló Volodimir Csubirkót jelölték, ám a megválasztásához már nem jött össze a kellő számú szavazat.

A megyei tanács KMKSZ-es magyar frakciója távol maradt a botrányos eseményektől. A KISZó megkeresésére Péter Csaba megyei képviselő elmondta, a politikai sárdobálásban nem kívánnak részt venni. Emlékeztetett arra is, hogy Olekszij Petrov megválasztásakor is távol maradtak.

A zakarpattya.net.ua értesülése szerint a testület következő plenáris ülésére november 4-én kerül sor.

Megjegyzendő, Petrov továbbra is a megye legitim vezetőjének tartja magát, a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen, az ügyészségen és a biztonsági szolgálatnál (SZBU).

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek