Kárpátalján lezárult a decentralizációnak mondott összevonás

A Miniszteri Kabinet honlapján megjelent Kárpátalja véglegesített távlati terve, mely az úgynevezett decentralizáció jegyében kialakítandó kistérségek (hromadák, településbokrok) listáját rögzíti.

A kárpátaljai magyar közösség szempontjából nagy volt a tét, hisz érdekét (például a helyhatósági választások eredménye miatt) az szolgálja leginkább, ha minél több magyarok lakta falu kerül olyan kistérségbe, melyben többséggel bírnak.

Például ezért volt fontos, hogy Visk, az egykori koronaváros, ne a Huszt központú hromadába tartozzon, hanem a szomszédos Velétével alkosson kistérséget.

Az új struktúra ebből a szempont még elemzés tárgya. Egyelőre lássuk a tényeket.

A többségében magyarok lakta területeken a Beregszászi járásban Beregszász, Bátyú, Nagybereg, Nagybégány és Kaszony központtal, a Nagyszőlősi járásban Tiszaújlak és Tiszapéterfalva központtal, az Ungvári járásban pedig többek között Nagydobrony, Szürte, Homok és Csap központtal alakulnak kistérségek. Az utóbbi időben sokat vitatott Visk központú kistérség is bekerült végül Kárpátalja távlati tervébe.

nyitókép: kiszo.net


Hasonló cikkek