Kárpátalján terjeszkedne Paris Hilton?

Paris Hilton, a néhai hotelmágnás Conrad Hilton lánya az Ungvárhoz közeli, Derenivszka Kupil szanatórium megvásárlását tervezi. A hírt a hiteles hírforrásnak tekinthető Ukrinform szellőztette meg péntek délelőtt, amit a kárpátaljai sajtó azonnal felkapott.

A hírügynökség saját meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy a tervek szerint a szállodakomplexumban rendezik meg az világ egyik legismertebb nemzetközi szépségversenyét. Állítólag a felek már igen közel állnak a megállapodáshoz, már a szöveg utolsó részleteket egyeztetik. Az egykori botrányhősnő tavaly tavasszal egy lembergi szálloda megnyitója miatt látogatott Ukrajnába, ekkor hallott először a kárpátaljai létesítményről. A szállodáról barátja, az ukrán felmenőkkel rendelkező Chris Zylka mesélt neki, a színész-modell nagyapja Ukrajnában született. Először ekkor merült fel, hogy a milliárdos csemete megvásárolná a szanatóriumot. A pár 2018-ban szakított egymással, de úgy fest ukrajnai befektetési szándékáról nem tett le a milliárdos örökösnő.

Bár  az eredeti hírben nem tértek ki rá, a komplexum a Munkácson született Róth Sándor amerikai milliárdos üzletember tulajdonát képezi.

Forrás: Kiszó


Hasonló cikkek