Kárpátok Bora Nagyváradon

A nagyváradi várban, a november 16-án, szombaton délelőtt kezdődő rendezvényen dr. Szabó Pál Csaba történész, a Magyar Házak igazgatója, dr. Konkoly Mihály bortanácsadó, Berényi Oszvald head sommelier és Káprai Tamás, a Kárpátok Bora honlap fejlesztője tartott előadást.

A délutáni órákban dr. Szabó József helytörténész az érmelléki borvidéket mutatta be, Heit Loránd, a Bakator Szövetség elnöke pedig a legjobb érmelléki borászok borait ízleltette meg e bachuszi nedű tudoraival.

A rendezvény háziasszonya, Pálfi Noémi borszakértő volt, a nagyváradi Borbarátnők Egyesületének az elnöke. A találkozó alkalmat adott arra, hogy a Bihar megyei borászok is beiratkozhassanak a program adatbázisába, hogy ezáltal részesülhessenek a szakmai fejlődést, a piaci megjelenítést és a borok értékesítését célzó támogatásokból.

A Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságához tartozó, állami tulajdonban álló Magyar Házak új platformokat kínálnak a döntően már szórványban élő magyar nemzetiségnek és a magyar-magyar, magyar-román, magyar-szerb, magyar-szlovén és magyar-horvát nemzetpolitikai kapcsolatoknak és intézményeknek. Tevékenységi területük a jelenlegi Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) eurorégió szerbiai és romániai területe, vagyis a szerbiai Vajdaság, a romániai Arad, Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyék, valamint Horvátország, Dalmácia, Szlovénia, mindazon területek ahol a tágan értelmezett magyar kultúrának és közösségi jelenlétnek emlékei, érdekei és lehetőségei jöttek létre és maradtak fenn napjainkig. Ezeket az információkat osztotta meg dr. Szabó Pál Csaba, a Magyar Házak ügyvezető igazgatója is, valamint az eseményt megelőző rögtönzött sajtótájékoztatón. Mint mondta, ezekkel a törekvésekkel összhangban a Magyar Házak-tervezet fejlődő struktúrájában több projekt indulása körvonalazódik.

Dr. Konkoly Mihály borászati szakértő, bortanácsadó, a Kárpátok Bora Külhoni Magyar Borászati Adatbázis program koordinátora vetített prezentáción mutatta be a magyarországi borpiac működését, a piac szereplőit. Kitért a nagykereskedők üzletfilozófiájára, a borválaszték összeállításának elveire. Az előadás nyomán a külhoni borászok megismerhették a magyarországi borpiaci környezetet, a piac működési feltételeit, amelyeket teljesíteniük kell ahhoz, hogy ezen a piacon értékesíthessék boraikat.

A teljes cikket ITT olvashatja.


Hasonló cikkek