Kártya és app: ilyen lesz a magyar Covid-igazolvány

A legfontosabb részleteket egy pénteken megjelenő kormányrendelet rögzíti.

Kiderült, a csütörtöki bejelentés után, hogy milyen lesz a magyar koronavírus-oltást igazoló dokumentum. Eszerint a rendelet szerint ezentúl háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget: ha valaki megkapta a védőoltást, vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Ha valaki megkapta a védőoltást, nem kell igényelnie az igazolványt. Az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát, annak kiállítást külön nem kell kérni. A védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje. Az igazolvány a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét, valamint típusát.

A Karmelita kolostor. Fotó: MTI

Ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt, akkor igazolhatja a fertőzésen való átesését ellenanyag-vizsgálattal is. Ebben az esetben a vizsgálat önköltséges, de hatósági áras lesz, melynek összege 11 000 forint. Emellett ki kell fizetnie a védettségi igazolvány kiállításnak 3000 forintos összegét is. Ha az ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy korábban valóban fertőzött volt, akkor a védettségi igazolvány érvényessége 4  hónap. Ebben az esetben a védettségi igazolványt elektronikus úton (a fővárosi és megyei kormányhivatal által rendszeresített elektronikus űrlapon), vagy személyesen is lehet igényelni bármely kormányablakban.

A védettséget az igazolványon túl applikációval is lehet igazolni. Az applikáció az érintett azonosítását követően – az EESZT-ből szerzett adatok alapján – igazolja az érintett oltottságát. Az applikáció az oltott nevét, az érintett TAJ számát, az oltás idejét, a védőoltás típusát, a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak hiányát jeleníti meg.

A kártya személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes, és az egyes adatok megjelölését angol nyelven is tartalmazza.

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek