Kastélyfelújítás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Megnyitották a látogatók előtt vasárnap a felújított cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt. A projekt 560 millió forint európai uniós pályázati forrásból valósulhatott meg.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányádi Kastélypark Természetvédelmi Területen álló, 1833-ban klasszicista stílusban épült, most helyreállított műemlék létesítményt Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója és Tilki Attila,  a térség országgyűlési képviselője avatta fel.

Angolpark és klasszicista kastély a Szamos partján

A kétszintes, különleges kialakítású, többszárnyú kastélyt az egykori Szente-Mágócs nemzetségből származó, az egymással rokon Kölcsey- és Kende-család egyik tagja, Kende Zsigmond építtette a Szamos partjára. Az épület angol parkra néző homlokzatát az ősi família legnevezetesebb tagjának, Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének verssorai ékesítik, amelyeket 183 évvel ezelőtt írt rokona kérésére.

A Kende- és Kölcsey-család felújított cégénydányádi kas
A rokon Kende- és Kölcsey-család által a XIX. században klasszicista stílusban építtetett, az idén 560 millió forint európai uniós pályázati forrásból felújított cégénydányádi kastély 2016. szeptember 25-én. MTI Fotó: Balázs Attila


Az 1900-as évek elejéről fennmaradt leírások alapján, a műemlékvédelmi követelményeknek megfelelően felújított épületet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága múzeumi formában, turisztikai bemutatóhelyként működteti a jövőben. Igényes kiállítási feltételeket alakítottak ki a kastély négy termében, ahol az épület és a hozzá tartozó, ugyancsak védett 14 hektáros angol park múltját irodalmi, történelmi és természetrajzi feldolgozásban mutatják be a látogatóknak.

Kulturális és természetvédelmi csemegék várják a látogatókat Cégénydányádon

Kölcseyt és Kende Zsigmondot nemcsak rokoni, hanem közéleti és politikusi szálak is összekötötték az 1800-as években, mert a költő országgyűlési követ, míg a földbirtokos vármegyeházi hivatalnok volt.
Állandó kiállítás mutatja be a Kölcsey- és Kende-család történetét, egy másik tárlat pedig a vidéki nemesség és kisnemesség, illetve a parasztság hétköznapi, valamint ünnepi táplálkozási szokásainak, étkezési kultúrájának, egykori konyhai berendezéseinek állít emléket. 

Ökoturisztikai attrakcióként a természetvédelem témakörével, a természet kincseinek bemutatásával is várják a látogatókat. Így az épületet övező angol park fennmaradt ritkaságszámba menő fáival, bokraival és növényeivel is megismertetik a látogatókat.

A Kende- és Kölcsey-család felújított cégénydányádi kas
A most felújított cégénydányádi kastélyt körülvevő park is számos érdekességgel – ritka fajokkal – bír. MTI Fotó: Balázs Attila

A parkban látható óriás platán, tulipán-, liliom- és páfrányfa, vérbükk, vörös tölgy, szelídgesztenye, törökmogyoró, virginiai borókafenyő, kaukázusi szárnyas dió, jázmin és fürtös bodza is. A fák alatt kora tavasszal pedig az ország legnagyobb állományú téltemetője virágzik. A fás területen ritka madarak – holló, csóka, erdei fülesbagoly, fekete harkály és négy fakopáncsfaj egyedei – fészkelnek.

A Világ Kulturális és Természeti Örökség listáján szereplő Hortobágyi Nemzeti Park Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy természetvédelmi körzetet működtet, illetve 19 önálló természetvédelmi területet kezel. Az utóbbiak közül a legtöbb, 11 Szabolcs-Szatmár-Beregben található.

Forrás: MTI

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

Átadták a teljesen felújított perkátai Győry-kastélyt

Lakossági fórum az edelényi kastély sorsáról

Jótékonysági mozgalom a gyimesbükki Rákóczi-vár felújításáért

Felújítják a tatai Esterházy-kastélyt


Hasonló cikkek