Katolikus gimnázium épül Veresegyházon

A kormány egy korábbi döntésével 600 millió forintos, pénteken megjelent kormányhatározatával pedig újabb 2 milliárd forintos támogatást nyújt a veresegyházi katolikus gimnázium megépítéséhez – jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hétfőn, a Pest megyei városban.

    Tuzson Bence – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is -, Beer Miklós váci megyés püspök és Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere jelképesen megtették az első kapavágásokat az építkezésen.

Az államtitkár azt mondta: aki iskolát épít, az a jövőt építi. “Nem mindegy, hogy a gyermekeink milyen körülmények között, milyen oktatást kapnak”, ha jót, akkor erős Magyarország fog felépülni velük – fűzte hozzá.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szólt arról is, hogy a környéken több iskola is épül vagy megújul. Dunakeszin nemrég adtak át egy 24 tantermes iskolát és egy katolikus iskola is megkezdheti hamarosan állami támogatással a működését, Gödön szintén hamarosan elkezd épülni egy 24 tantermes iskola, Fóton pedig egy hamarosan induló, hatmilliárd forintos fejlesztési program foglalja magában az óvoda- és az iskolafejlesztést.

  Tuzson Bence beszélt arról is, hogy Veresegyházon nemrég adtak át egy olyan iskolát, amely a tanulási nehézségekkel küzdőket segíti. Ez egy fiatal város, a lakosság negyede 18 év alatti, évente 250 gyermek kerül ki az általános iskolákból. Fontos ezért, hogy legyen olyan gimnázium, amely segít a szülőknek megfelelő, az életre felkészítő, jó színvonalú oktatást biztosítani, és jövő ősszel 500 gyerek számára már meg is kezdődhet majd benne a tanítás – fűzte hozzá.

    Pásztor Béla polgármestere elmondta, hogy az intézmény 15 tantermes lesz és az első osztálya a régi polgármesteri hivatalban már meg is kezdte a tanévet.
A projekttábla szerint az iskola építtetője Veresegyház önkormányzata és az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága, a kivitelezés 2018. március és 2019 májusa között zajlik le, összköltsége 3,426 milliárd forint, amelyből az állam 2,6 milliárd forintot áll.


Hasonló cikkek