Katona József és Zrínyi Miklós állt a felolvasóverseny fókuszában

Általános és középiskolás diákok mérették meg magukat a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban rendezett próza-felolvasóverseny.

A Katona József Napok keretében hétfőn rendezték meg a ,,Ne bántsd a magyart! című próza-felolvasóversenyt a 7-12. osztályosok részére a kecskeméti Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban.

A rendezvény Katona József születésének 230. és Zrínyi Miklós születésének 401. évfordulójának állított emléket.

A rendezvényt az Ifjúsági Otthon a Magyar Irodalomtörténeti Társaság helyi csoportjával és a Katona József Társasággal közösen szervezte meg. A választott mű lehetett tanulmány, esszé Katona József és Zrínyi Miklós történeti, művelődéstörténeti, közéleti és hadtudományi írásairól.

A meghirdetett két korcsoportban 34 diák jelentkezett. A zsűrizésében részt vett: Bajtai Mária nyugalmazott magyartanár, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagja, Kormányosné Makai Eszter magyartanár, drámapedagógus, Orbán Edit magyartanár, drámapedagógus, színjátszócsoport-vezető, Komáromi Attila, a Katona József Társaság elnöke, Farkashalmi Erzsébet magyartanár, valamint Kisné Tóth Ildikó magyartanár, a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola intézményvezető-helyettese.

A következő eredmények születtek. A 7-8. osztályosok korcsoportjában első lett megosztva Holló-Zsadányi Senon (Bányai Gimnázium) és Varga Zita (Vásárhelyi iskola), második helyen végzett megosztva Erős Fanni (Bányai) és Csonka Lilla (Bányai), harmadik helyezést ért el Mosonyi Adél (Vásárhelyi). A Magyar Irodalomtörténeti Társaság különdíját Csóka Botond vehette át.

A 9-12. osztályosok között Gulyás Botond (Református gimnázium) bizonyult a legjobbnak. Második lett megosztva Laczi István (Kocsis Pál középiskola) és Hajdú Koppány Búlcsú (Refi). Harmadik helyen végzett Simon Zsófia. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság különdíját Lantos Lucának (Katona gimnázium) ítélték oda. – írja a BAON.hu

Révhegyi Andrea

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek