Heger: Ha több katona kell a keleti határra, akkor több katonát küldünk oda

Kommentárt írt Eduard Heger szlovák miniszterelnök Szlovákia és a NATO viszonyáról, amiből azt is ki lehet olvasni, hogy ő is egyetért azzal, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt több külföldi katonát hozzon a NATO a keleti határ védelmére.

A Denník N-ben megjelent írás azonban nem teljesen egyértelmű. Több bírálat is érte Eduard Heger kormányfőt – és Zuzana Čaputová köztársasági elnököt is – hogy már napok óta nem szólalnak meg a külföldi NATO-katonák szlovákiai telepítése ügyében. Múlt héten brit és amerikai lapok írták meg először, hogy a NATO a keleti határa védelmében mintegy 1000-1000 fős kontingenst telepítene Szlovákiába, Magyarországra, Romániába és Bulgáriába. Hasonló NATO-csapatok már ma is vannak Lengyelországban és a balti államokban, és vannak NATO-katonák Romániában és Bulgáriában is.

A két balkáni ország egyetértett a már ott lévő NATO-csapatok kibővítésével, Magyarország viszont a hétvégén kijelentette, hogy neki nincs szüksége NATO-katonákra.

A NATO-katonák szlovákiai jelenléte mellett a leghatározottabban Ivan Korčok külügyminiszter és Jaroslav Naď védelmi miniszter állt ki, Naď elsősorban cseh katonákról beszélt. Meglepetésre vasárnap Boris Kollár házelnök is kijelentette, hogy nem tartaná problémának, ha a NATO küldene Szlovákiába egy 1000 fős kontingenst.

Hétfőn megszólalt Eduard Heger szlovák miniszterelnök is, de a Denník N-ben megjelent kommentárjában inkább az ellenzéket szidja. Szerinte ugyanis az „Ukrajna-témával” mobilizálják a szlovák nyilvánosságot a demokratikus jogállam ellen. „Ahogyan gátlástalanul kiforgatják a valóságot, ahogyan áldozatot csinálnak Oroszországból és agresszort a NATO-ból, csak tükrözi, hogy mennyire megvetik ezt az értéket” – írja a parlamenti ellenzék és a jogállam viszonyáról.

Heger ugyan hangsúlyozza Szlovákia elköteleződését az EU és a NATO irányába, viszont a NATO-kontingens szlovákiai telepítéséről már kicsit homályosabban ír. Ha tehát Szlovákia és Európa biztonsága érdekében meg kell erősíteni a katonai jelenlétet a keleti határunkon, akkor ezt természetesen megtesszük. Mivel a NATO-ban érvényes: egy mindenkiért, mindenki egyért. Ez a béke záloga Európában. És ez összhangban lesz a mi biztonsági és védelmi stratégiánkkal is” – írja Heger.

Forrás: tasr, parameter.sk

Fotó: TASR

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek