Kavarodást okoztak az új buszsávok a fővárosban

A közösségi közlekedés buszainak forgalmi sávokat alakítottak ki Budapesten az M3 metró november 7-én kezdődött belvárosi pótlásához kapcsolódóan. Vannak speciális sávok, ahol taxi és kerékpáros sem haladhat!

Az M3 metró belvárosi szakaszának felújítási munkálatainak elindulásával egyidejűleg indult a metrópótlás. A pótlóbuszok a következő másfél évben váltják ki az addig nem közlekedő metrókat. A pótlóbuszok haladásának segítésére forgalmirend- és lámpaprogram-módosítások, illetve a forgalmi sávok átalakítására került sor az érintett útvonalakon. A belvárosi metrópótlás idejére 13 kilométernyi útszakaszon jelöltek ki a fővárosban autóbusz forgalmi sávot.

Továbbá kialakítottak vegyes használatú sávokat is, mintegy 1 kilométernyi hosszon. A speciális sávot a közösségi médiában leginkább „BKK-sáv” néven emlegetik. Ilyen sáv van a Múzeum körúton a Kálvin tértől az Astoriáig tartó útszakaszon körülbelül 500 méteren, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Károly körúton a Szent István-bazilikától a Gerlóczy utcáig tartó 600 méteres szakaszon.

A “BKK” sávokban olyan egyedi forgalomtechnikai megoldást alakítottak ki, amely a metrópótló buszok előnyét szolgálja. Azt, hogy ezeket a sávokat ki használhatja, a besorolás rendjét mutató KRESZ-táblák és az ahhoz tartozó kiegészítő táblák szabályozzák, amelyek szerint mindkét útszakasz külső sávjába tilos a behajtás, kivéve a BKK buszjáratai és a motorosok számára. Az útburkolatra felfestett BKK felirat a KRESZ-táblákon jelzett szabályokat megerősítik (azaz önmagukban nincs joghatályuk), de felhívják a figyelmet arra, hogy ezek az útszakaszok egyedi szabályozásúak.

Így tehát az Astoria felé vezető, Kálvin tér és Astoria, valamint a bazilika és a Gerlóczy utca közötti útszakaszt csak a BKK közösségi közlekedési buszjáratai és a motorosok használhatják, arra más járművel, tehát többek között taxival és kerékpárral sem lehet behajtani. Kivételt mindössze a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, azaz például a rendőrség, a mentők, a tűzoltók jelentenek.

Ez a forgalomtechnikai megoldás is megfelel a KRESZ előírásainak. Kevés esetben ugyan, de van a használatára példa a fővárosban: a II. kerületi Bimbó úton 1996 óta, míg az M1 és M7 autópálya bevezető szakaszán 2013 óta hasonló szabályozású a buszok által használható sáv.

Az új (normál szabályozású) buszsávok (13 kilométernyi) pedig a következő utcákat érintik:

  • a Váci úton a Lőportár utca és a Csanády utca között mindkét irányba,
  • a Váci úton a Csanády utca és a Nyugati tér között a Nyugati tér irányába a korábbi parkolósáv helyén,
  • a Kiskörúton az Andrássy út és a Kálvin tér között mindkét irányba,
  • az Andrássy úton a Jókai tértől az Erzsébet térig az Erzsébet tér irányába,
  • a Kálvin téren a Múzeum körútról az Üllői útra forduló balra kanyarodó sávban,
  • az Üllői úton a Kálvin tér és a Delej utca között mindkét irányban.

Ezekre a buszsávokra a fővárosi közlekedők számára már ismert szabályok vonatkoznak: a buszsávban a menetrend szerinti közösségi közlekedési járműveken kívül a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, a taxik, a motorosok, valamint megfelelő felfestés esetén a kerékpárosok és bizonyos megkötéssel a szemétszállító járművek haladhatnak. Más jármű kizárólag akkor hajthat rá a buszsávra, ha bekanyarodni készül és a közúti jelzések lehetőséget biztosítanak ebből a célból a sávváltásra.

Kerékpározni a most kijelölt, fentebb részletezett buszsávok egyikében sem szabályos, sem a Bajcsy-Zsilinszky úton, sem az Üllői úton. A Károly körút Dohány utca és Astoria közötti szakaszán sem buszsáv, sem „BKK-sáv” nincs kijelölve, ott a szűkebb útszakaszon közös, normál forgalmi sávnak minősülő sávon együtt haladhatnak át a kerékpározók a többi közlekedővel. Szabályosan kerékpározni ezeken az útszakaszokon tehát buszsáv melletti, szélső „általános” forgalmi sávban lehetséges.

kreszvaltozas.hu

fotó: Kemény Máté


Hasonló cikkek