Kažimír bukását követeli a koalíció Szlovákiában

A koalíció képviselői távozásra szólították fel Peter Kažimírt, a Szlovák Nemzeti Bank elnökét és egykori pénzügyminisztert, aki ellen a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze a napokban korrupció gyanúja miatt indított eljárást.

Az ügy összefüggésben lehet František Imrecze, a pénzügyi igazgatóság volt vezetőjének vallomásával, az Aktuality.sk portál információi szerint a jegybank elnöke 50 ezer euró kenőpénzt kézbesített Imreczének, a korrupciós ügyben a közvetítő szerepét töltött be.

A jegybank elnöke visszautasítja a korrupció vádját, állítja, nem érzi magát bűnösnek és semmilyen bűncselekményt nem követett el. Meggyőződése, hogy az ügyészség indítványában szereplő tényállás nem felel meg a valóságnak és az indoklás sem tartalmaz bizonyítékot.

Zuzana Čaputová államfő szerint a gyanúba keveredett egykori politikusnak távoznia kellene az intézmény éléről. Rámutatott, az elmúlt időszakban több mint 20 személy ismerte be bűnösségét valamilyen korrupciós ügyben, és ez nagyon fontos a társadalom megtisztulása szempontjából.

Az SaS politikusai azt követelik, Kažimír vállaljon felelősséget tetteiért. „Elsősorban nem is arról van szó, hogy Kažimír mindmáig nem adott magyarázatot arra, honnan származik a vagyona, hanem arról, hogy az ellene indult eljárás árt Szlovákia megítélésének” – áll a párt nyilatkozatában. Azt kifogásolják, hogy a jegybank elnöke egyúttal tagja az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának, ahol az országot képviseli. „Egy ilyen büntetőeljárás bizalmatlanságot kelt a partnereinkben” – figyelmeztetnek a liberális képviselők. Veronika Remišová (Za ľudí) úgy véli az egykori pénzügyminiszternek követnie kellene Sebastian Kurz osztrák kancellár példáját, aki korrupció gyanúja miatt hétvégén lemondott tisztségéről.

A jegybank elnökének leváltása a jelenlegi jogszabály értelmében rendkívül nehéz, ha nem lehetetlen. Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter azt mondta, a jegybank elnöke immunitást élvez, ezért az adott helyzetben nincs más megoldás, Kažimírnek saját döntéséből kifolyólag kell távoznia.

Robert Fico (Smer) és Peter Pellegrini (Hlas) szerint az egykori párttársuk ártatlan. A Smer elnöke tegnap azt nyilatkozta, Kažimír ellen csak azért kezdeményeztek eljárást, mert valaki igényt tart a pozíciójára. „Bolond lenne, ha lemondana. Miért tenné? Emiatt a kitalált történet miatt?” – reagált az egykori kormányfő.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ujszo.com, tasr, DenníkN


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek