Kerékbilincset vezet be Szentendre

Április 9-től kerékbilincset alkalmaz a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság (Szeri) szabálysértés és szabályszegés esetén – közölte a város önkormányzata szerdán az MTI-vel.

A kerékbilincs elhelyezését a Szeri minden olyan esetben alkalmazni fogja, ami szabálysértést vagy szabályszegést jelent, vagyis ha a közterületen szabálytalanul parkol a gépjármű, ha kiemelten védett, védett vagy korlátozott várakozási övezetben érvényes engedély nélkül parkolnak, illetve, ha korlátozott várakozási övezetben díjfizetés nélkül várakozik a gépkocsi – olvasható a közleményben.

Hozzátették: a jogszabályi előírásoknak megfelelően csak olyan esetben alkalmazzák ezt, ha nem okoz balesetveszélyt és nem akadályozza a forgalmat. A városban kiemelten figyelemmel kísérik például a HÉV-állomás parkosított területét, a Postás strandot és környékét, a parkokat, a zöldterületen várakozást, a Duna-korzón, a kaviccsal felszórt sávon történő parkolást, és általában a turisták által nagy számban látogatott helyeket.

A tájékoztatás szerint a kerékbilincsre figyelmeztető táblákat nem helyeznek ki, mert a több mint 100 darab tábla jelentős költséget jelentene, amire nincs keret. Figyelmeztető táblák elhelyezését a jogszabály nem írja elő kötelezően – tették hozzá. A tájékoztatás kitért arra is, hogy a város hétvégi forgalmát nem csökkentette a járványhelyzet, és a várokozás díjmentessé tétele tovább rontott a helyzeten. Szentendre más települések tapasztalatai alapján döntött az intézkedésről, és azt remélik, hogy a kerékbilincs alkalmazása visszatartó erővel bír majd.

A közlemény kiemeli, hogy a kerékbilincs alkalmazása városvédő intézkedés, mert már nemcsak az épített és a parkosított területeket kell megvédeni, hanem a szentendreiek mindennapi életvitelét is biztosítani kell. További információk a város honlapján olvashatók: www.szentendre.hu

Kiemelt képünk illusztráció!

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek