Kerékpáros gyermeket gázolt az ittas sofőr

Avatar

A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt letartóztatását indítványozta annak a harminckét éves férfinak, aki 2019. december 13-án, estefelé, Kiskunhalason, autójával ittasan elgázolt egy kerékpáros gyermeket, majd megállás és segítségnyújtás nélkül magára hagyta az autó alá szorult áldozatát.

A gyanú szerint Kiskunhalason egy harminckét éves helybeli férfi 2019. december 13-án, 18 óra 45 perc körül, ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül haladt autójával, amikor ittasságából eredő figyelmetlensége miatt a STOP tábla ellenére nem adott elsőbbséget a kivilágított kerékpárján szabályosan haladó tizenhárom éves gyermeknek. Az ütközés következtében a gyermek az autó alá esett, azonban a férfi a balra kanyarodást befejezte és csak további mintegy harminc méter megtétele után állt meg. Ezután a férfi a járművéből kiszállt, a baleset helyszínét elhagyta és nem nyújtott segítséget az autó hátsó tengelye alá beszorult, súlyosan sérült gyermeknek.

A Készenléti Rendőrség közelben tartózkodó járőrei a futva menekülő gyanúsítottat feltartóztatták és járókelők segítségével a segítségért kiabáló gyermekről az autót leemelték.

A nyomozó hatóság a férfit segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő bűntette, továbbá ittas járművezetés bűntette miatt őrizetbe vette és gyanúsítottként kihallgatta.

A többszörösen büntetett előéletű férfi az általa okozott baleset helyszínéről elmenekült, ezért az ügyészség a letartóztatását a bűnismétlés veszélye mellett a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, jelenlétének biztosítása érdekében indítványozta.

ugyeszseg.hu

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek