Kész a felújított kisbéri templom

De a munka nem áll le, még hátra van a plébánia.

Elkészült a Kisbér főterén álló katolikus templom felújítása, a kétszázéves épületet a kormány és a Győri Egyházmegye támogatásával állították helyre 140 millió forintból – tájékoztatta a város polgármestere szerdán az MTI-t. Sinkovicz Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta, a templom falait sótalanítás és víztelenítés után új burkolattal látták el, a csonka tornyok tetején és a közöttük lévő balusztrádot kicserélték, a tornyok új födémet kaptak, valamint egy óraszerkezetet is beépítettek.

A beruházáshoz a kormány 80 millió forinttal, a Győri Egyházmegye 60 millió forinttal járult hozzá. A templom mellett felújítják a műemléki védettség alatt álló plébániát is, amelyet a város első kőépületeként az 1720-as években építettek – ismertette a polgármester. Kisbér barokk stílusú, csonka tornyú katolikus temploma a település központjában található, felépítését 1783. március 19-én rendelte el gróf Batthyány Tódor. Későbarokk főoltárát és copf stílusú szószékét 1788-ban készítették.

A templomban található a Mária Terézia által 1770-ben a kisbéri plébániának ajándékozott Krisztus a kereszten című festmény. Az 1889-ben készült főoltárkép Mária mennybevételét ábrázolja. A templomot 1825-ben gróf Batthyány Antal József klasszicista stílusban átépíttette, és két csonka toronnyal bővíttette. A belső teret 1938-ban Döbrentei Gábor tervei alapján freskókkal díszítették. A festett üvegablakokat Mohay Attila készítette 1982-ben.

Az épület külseje, szerkezete 1825-től nem változott, stílusában szervesen illeszkedik a kastélyparkhoz és a Batthyány-kastélyhoz.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek