Két balesetet okozott egyetlen nap alatt

Anyagi káros baleset helyszínéhez riasztották a debreceni rendőröket 2022. február 15-én 12 óra körül. A Faraktár utcán egy piros lámpánál álló Citroenbe hajtott bele hátulról egy Mercedes. A balesetben senki nem sérült meg, azonban a Mercedest vezető fiatal férfi összefüggéstelenül beszélt, szemmel láthatóan bódult állapotban volt. Az alkoholszonda ugyan negatív eredményt mutatott, azonban a kábítószer gyorsteszt már pozitív értéket jelzett. Az egyenruhások előállították a rendőrkapitányságra a nyíregyházi lakost, ahol a jogosítványát bevonták, meghallgatását követően pedig eljárást indítottak vele szemben.

Ugyanezen a napon 17 óra körül újabb balesetről érkezett bejelentés. A 4-es számú főúton, Debrecen és Bocskaikert között egy személyautó fának hajtott. Mint kiderült, a 21 éves fiatal a kapitányságról való távozását követően úgy döntött, hogy jogosítvány nélkül beül az autójába és Nyíregyháza felé veszi az irányt. A 230. kilométerszelvényben elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és egy fának csapódott. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, az elsődleges orvosivélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt indított büntetőeljárást a fiatal férfival szemben.

police.hu


Hasonló cikkek