Az egyik Szolnokon, a másik Tétnél történt, utóbbi sajnos halálos volt
Időrendben a korábbi történ a Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagyvárosban: itt a motorkerékpárossal a Szántó körút és a Kassai út találkozásánál ütközött össze egy személyautó. Az OKF közlése sezerin a városi hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, az érintett útszakaszt félpályán lezárták.
A téti balesetnél súlyosabb baleset történt: itt a motoros egy teherautóval ütközött, mégpedi a 83-as főút 55-ös kilométerszelvényénél, Tét térségében. A téti és a győrszemerei önkéntes tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek a balesethez, ahol félpályán, irányítás mellett halad a forgalom – közölte az OKF.
Nem sokkal fél 12 előtt a rendőrség szomorú hírt közölt utóbbi balesettel kapcsolatban: elhunyt a motort vezető 25 éves férfi.
Mint azt a honlapjukon megírták, 2021. július 10-én 9 óra 53 perckor egy Tét felől, Győr irányába haladó motoros – eddig tisztázatlan okból – egy tehergépjárműnek ütközött. A motorkerékpárral közlekedő 25 éves férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – közölték.
Az érintett útszakaszt a rendőrség a szemle és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta. A rendőrök a Győr felől érkező járműveket Koroncó, míg a Pápa felől érkezőket Tét belterületén, a 4817-es számú út felé terelik.
Vezessünk már óvatosabban!