Két nagyszerű bemutató a miskolci színházban

Don Quijote történetéből készült musicalt, a La Mancha lovagját és Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát láthatják mostantól a nézők.

A búsképű lovag kalandjait Keszég László állította színpadra, a főbb szerepeket Harsányi Attila (Don Quijote), Varga Andrea (Aldonza) és Lajos András (Sancho) alakítja.

A rendező úgy fogalmazott a produkciót beharangozó sajtótájékoztatón: ez a feldolgozás a történet igaz magját keresi; a néző esendő, gyarló, sokszor megalázott embereket lát, akik kétségbeesetten keresik a boldogulásukat.

A nehézségeket azonban csak hittel lehet legyőzni és akármilyen nehéz is az élet, érdemes hinni és távlatokban gondolkodni.

 

Jelenet a La Mancha lovagja előadásból / PTV Fotó: Vona Ildikó
Jelenet a La Mancha lovagja előadásból 

 

Látványban az alkotók egy olyan közösséget mutatnak meg, aki a föld alatt él, az inkvizíció börtönében, és rablókból, gyilkosokból, prostituáltakból áll. Az évek során kialakult a saját társadalmuk, megtalálhatók benne a különböző státuszú csoportok. Ebbe az elszigetelt közegbe csöppen bele Miguel de Cervantes, az író és hű szolgája, Sancho Panza.

Amíg kihallgatásra várnak, cellatársaik elkobozzák holmijukat, és saját rögtönítélő bíróságuk elé állítják Cervantest, aki ártatlansága bebizonyítására előad egy történetet, a színjátékba pedig bevonja a rabokat is. A börtönben fellelhető kopott holmik, szeméthalmok válnak jelmezzé, díszletté, kellékké. A mese Don Quijotéről szól, aki addig álmodozott egy szebb és jobb világról, amíg elhitte, hogy valóban létezik.

 

Don Quijote szerepében: Harsányi Attila / PTV Fotó: Vona Ildikó
Don Quijote szerepében: Harsányi Attila

 

Dale Wassermann és Mitch Leigh világhírű musicalje az európai irodalom egyik alapregényének zenés feldolgozása, ami tele van világslágerekkel. Gyönyörű történet a művészet céljáról, erejéről és az emberi lélek nemességébe vetett hitről. Don Quijote a darab végén meghal, de azokra a személyekre, akik végigjátszották vele a játékot, ez az álom ráragad, lemoshatatlanul. A premiert múlt pénteken tartották a Nagyszínházban.

 

Harsányi Attila és Varga Andrea (Aldonza) / PTV Fotó: Vona Ildikó
Harsányi Attila és Varga Andrea (Aldonza) 

 

A következő bemutatóra március 31-én kerül sor a kamarában. A Játék a kastélyban című vígjáték egyszerre szól szerelemről és a színpad hatalmáról, bár Mohácsi János rendező kihangsúlyozta a beharangozó sajtótájékoztatón: szerinte Molnár Ferenc műve nem szerelmi komédia, ezért ő élő embereket szeretne a színpadon látni, valódi sorsokkal.

A történet szerint két színműíró, Turai és Gál beszélgetnek új operett-bemutatójuk komponistájával, amikor a szomszéd szobából végighallgatnak egy szerelmi légyottot primadonnájuk, Annie és a neves színész, Almády között. A fiatal zeneszerző összeomlik, amikor megtudja, hogy menyasszonya megcsalja. Turai kézbe veszi a dolgokat, és egyetlen éjszaka alatt ír egy darabot, ami megmentheti mind a komponistát, mind a készülő közös operettjüket.

 

Színház a színházban: (b-j) Feczesin Kristóf, Szatmári György, Simon Zoltán, Görög László, Czakó Julianna, Gáspár Tibor / PTV Fotó: Vona Ildikó
Játék a kastély – A “színház a színházban” jelenet: (b-j) Feczesin Kristóf, Szatmári György, Simon Zoltán, Görög László, Czakó Julianna, Gáspár Tibor

 

Nagyszerű színészeket láthat a közönség: Görög László (Turai), Czakó Julianna (Annie), Szatmári György (Gál), Gáspár Tibor (Almády). Az ifjú zeneszerzőt Feczesin Kristóf alakítja, akit most új oldaláról ismerhetnek meg a nézők, ugyanis zongoráznia kell az előadásban.

 

Szöveg és fotók: Vona Ildikó

Nyitókép:  Játék a kastélyban (b-j) Görög László, Czakó Julianna, Gáspár Tibor


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek