Két nap alatt két premier Miskolcon

Ibsen-darab premierjével zárja a januárt és Csehov-mű bemutatójával nyitja a februárt a Miskolci Nemzeti Színház: a norvég drámaíró Rosmersholm című színműve január 31-én, az orosz szerző Sirály című drámája február 1-jén kerül színre.

 

Szőcs Artúr, az Ibsen-darab rendezője a színház keddi sajtótájékoztatóján elmondta: három éve foglalkozik a mű megrendezésével, erre most adódott alkalma. Ez a darab nagyon alkalmas arra, hogy “kérdéseket tegyek fel magamnak, a nézőknek” – mondta, hozzátéve: a mű a 19. század végén játszódik, de minden mondata olyan, mintha az óta nem telt volna el százvalahány év                                                                           .

A rendező kifejtette: a darabot végigkíséri a politikai nézetek összecsapása, “e fölött pedig Ibsen zsenialitása” áll, hogy mindezt krimibe öltötte. Most, hogy Magyarország választás előtt áll, “minden mondata üvölt a darabnak” – tette hozzá, megjegyezve: a műben érzelmek, indulatok csapnak össze, nem csak politikai szinten                                                             .

A szerepekben Zayzon Zsoltot, Bohoczki Sárát, Gáspár Tibort, Bősze Györgyöt, Gyuriska Jánost és Molnár Annát láthatja a közönség                                                    .

Csehov Sirály című darabjáról Rusznyák Gábor rendező azt mondta: bár a Miskolci Nemzeti Színház mostani évadjában ez a második Sirály, a közönség nem azt kapja, mint a korábbiban, amelyet Kiss Csaba, a teátrum igazgatója állított színre                                                        .

Kiss Csaba korábban azt mondta: a magyar színházi életben jószerével páratlan a miskolci színház kezdeményezése: egy színházban egy évadon belül kétszer, két fordításban, két rendezésben és két különböző szereposztásban mutatják be Csehov egyik legmélyebb és legszebb drámáját                                                .

A február 1-jei bemutatóról szólva Rusznyák Gábor azt mondta: sokan kíváncsiak rá, hogy ugyanazt a darabot más-más színészek, rendezők hogyan gondolják el. Nyilvánvalóak lesznek átfedések a két darab között, de ez más lesz – jegyezte meg

A Rusznyák-féle Sirály főbb szereplői Vándor Éva, Máhr Ági, Kocsis Pál, Görög László és Czakó Julianna.

Forrás: MTI

Nyitókép: Éder Vera fotója


Hasonló cikkek