Két pedagógus kapott magas kitüntetést

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Horváth Katalin, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének nyugalmazott docense, a Kárpátaljai Magyar Tudományos Társaság alelnöke, és Kovács Péter, az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium igazgatója.

Az elkötelezett nyelvművelőként is közismert tanárnő a kárpátaljai magyar tudományos élet, illetve felsőoktatás területén végzett több évtizedes értékteremtő kutatói és oktatói munkája elismeréseként, míg Kovács Péter a kárpátaljai magyar közösség megmaradását, valamint anyanyelvének, kultúrájának megőrzését szolgáló pedagógusi és intézményvezetői munkája elismeréseként vehette át a kitüntetést.

Meggyőződésem, hogy ez a kitüntetés annak a közösségnek is szól, amelyikben születtem, tanultam, dolgoztam: családomnak, tanáraimnak, iskola- és egyetemi társaimnak, kollégáimnak, tanítványaimnak, akikkel együtt tanulmányozhattuk anyanyelvünk, kultúránk csodálatos világát. Öröm számomra, hogy ezen a pályán tevékenykedhettem” – mondta Horváth Katalin a Magyarország Ungvári Főkonzulátusán, szűk körben megtartott díjátadón.


Hasonló cikkek