Két szuperjó rajzfilmet nézhet egynek az áráért

Kihagyhatatlan csemegével bővült az október 28-án induló 6. Mozinet Filmnapok programja. Magyarországon ezen a rendezvényen lesz először látható a japán Ghibli stúdió legújabb animációs filmje, A vörös teknős. A nagynevű rajzfilmes műhely többek között olyan remekműveket adott a világnak, mint a Chihiro Szellemországban, A vándorló palota vagy a Szél támad. Ráadásul duplán fogja boldoggá tenni a vetítés a közönséget, ugyanis Bucsi Réka LOVE című rövidfilmjét is leadják majd a fő attrakció előtt. A vörös teknősForrás: Mozinetmiddleoff926584 A vörös teknős különleges alkotás, mivel a munkálatai során a Ghibli stúdió először engedett külföldi alkotót a berkeibe:a francia-japán koprodukcióban készült alkotás az Oscar-díjas Michael Dudok de Wit kilenc évnyi megfeszített munkájának eredménye. A történet azzal indul, hogy egy hajótörött férfit mos partra a tenger. A szerencsés, ám magára hagyott túlélő felfedezi a trópusi sziget élővilágát, miközben különös kapcsolatba lép az egyik óriás teknőssel. Az élet örök körforgásáról szóló, elsősorban felnőtteket megcélzó, lenyűgöző látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben szívszorító módon mutatja be természet és ember egymásra utalt kapcsolatát. A LOVE a nagy presztizsű berlini filmfesztiválon debütált idén januárban, Magyarországon két alkalommal, először a Friss Hús fesztiválon, aztán a Femtrailen lehetett eddig elkapni. Hangulatilag remekül illik A vörös teknős-höz, a realizmustól messze eltávolodva “teljesen egyedi és szokatlan módokon jelenik meg” benne a szerelem. Könnyű ebbe a lenyűgöző kompozíciókkal operáló, ötletgazdag fantáziavilágba belefeledkezni – írta a kisfilmről az Origo Filmklub kritikusa. Nem ez lesz az első eset, hogy Bucsi Réka munkája kísérőfilmként lesz látható a magyar mozikban. Két éve a Symphony no. 42-t vetítették a Michael Fassbender és Domhnall Gleeson főszereplésével készült Frank előtt. Nagy kár ugyanakkor, hogy ritkán nyúlnak ehhez az eszközhöz a hazai forgalmazók. Tele vagyunk nagyszerű kisfilmekkel, ezt bizonyítja az idei Friss Hús bivalyerős felhozatala is, de mozivetítések híján ezek a tíz-húsz perces alkotások hervasztóan kevés emberhez jutnak el. Aki lemarad arról a pár alkalomról, amikor vetítik, az legjobb esetben az interneten tudja őket megnézni a fesztiválpremier után egy-két évvel. A Symphony no. 42-t például erre a linkre kattintva lehet megnézni. A Mozinet Filmnapok programjáról itt olvashat bőveben. A vörös teknős jövő januártól kerül fel a hazai mozik műsorára a LOVE kíséretében. Nagyon beletrafáltam valamibe – interjúnk Bucsi Rékávalhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20150114-nem-olyan-nagy-dolog-az-oscar-bucsi-reka-interju-symphony-no-42-oscar-berlinale.htmlEz a meteor mindenkit eltalálhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160216-ez-a-meteor-mindenkit-eltalal-love-kritika-bucsi-reka-berlinale.html


Hasonló cikkek