Két utasa halálát okozta a visszaeső, bedrogozott sofőr, 5 évet kapott

Avatar

Halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt, mint visszaesőt, öt év börtönbüntetésre és nyolc év járművezetéstől eltiltásra ítélt első fokon a Győri Járásbíróság egy férfit, aki tavaly februárban balesetet okozott és két utasa meghalt – adott ki tájékoztatást a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. Az elkövetéskor 28 éves férfi amfetamint és metamfetamint is fogyasztott, majd az M1-es autópályán közlekedett Hegyeshalom felé óránkénti 125-135 kilométeres sebességgel. A 110-es kilométer közelében utolért egy lassabban haladó kisteherautót, de figyelmetlensége miatt nem lassított, hanem balra kormányzással próbálta elkerülni az ütközést, azonban az autó jobb eleje nekiütközött a kisteherautó bal hátsó részének. A kisteherautó emiatt a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd az oldalára borulva megállt. A vádlott által vezetett autó többször nekiütközött a jobb oldali szalagkorlátnak, majd a bal oldalinak is, és a belső sávban állt meg.

A vádlott autójában utazó két utas a helyszínen meghalt, a kisteherautó vezetője és a vádlott  nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vádlottat korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítélték és öt évre eltiltották a vezetésétől. Szabadulása után a férfi járművezetési utánképzési kötelezettségének nem tett eleget, és a baleset előtt három, utána pedig két alkalommal is eljártak vele szemben a rendőrök eltiltás hatálya alatti vezetés és engedély nélküli vezetés miatt. A Győri Járásbíróság ítélete nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért, az ügyészség pedig súlyosításért fellebbezett, valamint indítványozta a férfi letartóztatását.

kreszvaltozas.hu


Hasonló cikkek