Kettős gyertyagyújtás volt Miskolcon

Már három gyertya ég az adventi koszorún (PTV Fotó: Vona Ildikó)

 

Hanukai gyertyagyújtással és színes vallási ünnepséggel várta az érdeklődőket múlt vasárnap a Centrum előtt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Szent István téren felállított adventi koszorún pedig a betlehemi békelánggal Kiss János alpolgármester meggyújtotta a harmadik gyertyát.

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól a karácsonyig számított időszak, ennek tiszteletére készül a négy gyertyával díszített adventi koszorú. A harmadik vasárnapra jutó gyertyája az örömet jelképezi, ezért rózsaszínű. Ezt gyújtották meg most a Szent István téren, azzal a betlehemi lánggal, ami miskolci cserkészek segítségével jutott el a borsodi megyeszékhelyre.

 

Kiss János alpolgármester meggyújtja az öröm gyertyáját (PTV Fotó: Vona Ildikó)

 

Balajti József református lelkipásztor adventi gondolataival és a Balázs Győző Református Líceum diákjainak műsorával kezdődött a program. Egy betlehemi játékot is láthattak a jelenlévők, majd megérkezett a betlehemi békeláng, ami egy örökmécsesből indult a Jézus jászola fölé épített születés templomából. Osztrák cserkészek minden évben elhozzák egy küldöttséggel a lángot. 1990 óta hazánk is csatlakozott, és onnantól magyar cserkészek közvetítésével érkezik a láng Bécsből Magyarországra.

Kiss János alpolgármester Márai Sándort idézve elmondta, egyetlen szóba sűrűsödik mindaz, amit az adventi időszakban várunk: ez pedig a csoda. Léteznek isteni beavatkozásnak tulajdonított csodák, léteznek hétköznapi csodák, de van, amikor a csodák egymásra rétegződnek. Ilyen csoda a karácsony is. Ilyenkor érezzük át legjobban a szeretet értékét, és hogy jobb adni, mint kapni. Az ünnepi program végén az alpolgármester meggyújtotta az öröm gyertyáját a város adventi koszorúján.

Ugyanebben az időpontban a Centrum Áruház előtti téren hanukai gyertyagyújtásra várta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a miskolciakat. A Hanuka – a fények ünnepe – a makkabeusok szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. A miskolci hitközség első alkalommal szervezett hanukai gyertyagyújtást a városban.

 

Hanuka fényei Miskolcon (Fotó: Mocsári László/ minap.hu)

 

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija elmondta, egy-egy ilyen nyilvános ünnepség jó alkalom arra, hogy az emberek szívét is egymás felé fordítsa. Az olajmécsest a nyolcnapos zsidó vallási ünnep, a hanuka hatodik napján tartott ünnepségen Kriza Ákos polgármester, Fuchs Jehosua és Köves Slomó rabbik gyújtották meg közösen. Élő koncertet adott a budapesti Sabbathsong Klezmer Band, és a szervezők friss hanukai fánkokkal is várták az érdeklődőket.

Az ünnepség előtt még tűzifaosztásra is sor került. Az EMIH szeretetszolgálata az adományosztás során 30 nehéz körülmények között élő nagycsaládnak segített, önkéntesek közreműködésével. A tűzifaosztás Köves Slomó rabbi, Szilágyi Nóra a CEDEK Szeretetszolgálat vezetőjének, valamint Mága Zoltán hegedűművész támogatásával valósult meg.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: Sabbathsong Klezmer Band  (PTV Fotó: Vona Ildikó)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek