Kezdeményezték a szőregi rózsatő hungarikummá nyilvánítását

Kezdeményezték a szőregi rózsatő hungarikummá nyilvánítását.

Az erről szóló dokumentumokat Rózsavölgyi József (Fidesz) szegedi önkormányzati képviselő csütörtökön adta át az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárának.

Farkas Sándor a Szőregi Rózsaszemzés Napja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta, a dísznövénykertészetnek több száz éves hagyományai vannak Magyarországon.

Rózsatövet ötven üzemben, mintegy 170 hektáron nevelnek, a termelés központja Szeged-Szőreg és térsége – közölte az államtitkár.

Meszlényi Ferenc, a Szőregi Virág-Dísznövény Áfész elnöke kifejtette, a Magyarországon évente előállított 4,5-5 millió rózsatő 90-92 százalékát Szőregen és környékén nevelik föl, a mennyiség 80-85 százalékát a szövetkezet értékesíti.
Az 1967-ben létrehozott szövetkezetnek jelenleg több mint kétszáz tagja van, de komoly problémát jelent az elöregedés, a tagság csupán fele aktív már – mondta a szakember.

Az Áfész nyitott a Vajdaság felé, ahol három-négy nagyobb termelővel működnek együtt, az általuk nevelt rózsatöveket is a szövetkezet értékesíti. Az idényjellegű munkák egy részét pedig erdélyi magyar munkavállalók végzik el – tudatta az elnök.

A szövetkezet 23 országba exportál, a legnagyobb piac Németország.

Árbevételük tavaly 520 millió forint volt – ismertette Meszlényi Ferenc, aki komoly lehetőségeket lát a kivitel bővítésében, mivel az elmúlt években jelentős nyugat-európai termelők fejezték be tevékenységüket.

A szakember hangsúlyozta, a szőregi rózsatőnek kiváló a híre külföldön, a hungarikummá nyilvánítás az ártárgyalások során komoly előnyt jelentene.


Hasonló cikkek