Ki a legmérgesebb?

Emmanuel Macron és Vlagyimir Putyin szeptember 14-ei telefonbeszélgetésének témájáról a hivatalos sajtóközleményekből szerezhettünk tudomást. A Le Monde azonban igyekezett mélyebbre ásni, s meg nem nevezett forrása szerint Putyin új változattal állt elő Alekszej Anatoljevics Navalnij ügyében, amely szerint az ellenzéki politikus önmagát mérgezte meg a novicsokkal.

Idézünk a két elnök telefonbeszélgetése után megjelent cikkből:

Információink szerint a siketek párbeszédére került sor, amelyet csak részben tükröz a Kreml és az Élysée-palota által kiadott két közlemény. Párizs ezért jelenleg is konzultációkat folytat Berlinnel, s a tényleges felelősség megállapításával kapcsolatos nehézségek ellenére szankciókat fontolgat Oroszország ellen, amennyiben Moszkva nem dönt egy hiteles vizsgálat lefolytatása mellett.”

Az Élysée-palota hivatalos nyilatkozata egyébként Macron „mély aggodalmára” helyezi a hangsúlyt a Navalnij ellen elkövetett bűncselekmény miatt. Az utóbbi napokban francia és svéd laboratóriumok is megerősítették a Németországban végzett elemzéseket, amelyek kimutatták a novicsok nevű idegméreg jelenlétét Navalnij szervezetében.

A Kreml mérges hangú közleménye alaptalan vádakat emleget, miközben Alekszej Navalnij, aki immár nem a berlini kórház lakója, szeptember 21-én a következő blogbejegyzést tette közzé:

Vlagyimir Putyin azt mondta francia kollégájának, hogy Navalnij maga is lenyelhette ezt a mérget. Jó verzió. (…) A konyhában főztem a novicsokot. A repülőgépen ülve fogyasztottam el. Aztán kómába estem. Ezt megelőzően, persze, megállapodtam a feleségemmel, a barátaimmal és a kollégáimmal abban, hogy ha az Egészségügyi Minisztérium ragaszkodik ahhoz, hogy engem Németországba vigyenek kezelésre, akkor ezt ők semmiképpen sem engedik meg. Meghalni egy omszki kórházban, és egy omszki hullaházba kerülni ‒ ez volt a ravasz tervem végső célja. De most Putyin engem is felülmúlt.

Emmanuel Macron szeptember 22-én New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés nyitónapján így kezdte beszédét:

Rendetlenség van a világban, a mi közös otthonunkban. Szétmállanak az alapok, repedeznek a falak – nemritkán azok okozzák ezt, akik a házat építették. A sérthetetlennek hitt tabuk – például a vegyi fegyverek használata, a területszerző háború, a tömeges letartóztatások – sorra megdőlnek. A jogsértés elharapódzott, a nemzetközi szervezeteknek pedig nincs erejük megbüntetni a törvénysértőket.”

A francia elnök kifejtette azt is, hogy magyarázatot vár Oroszországtól arra, hogy mi történt Navalnijjal, a vegyi fegyverek használatát pedig vörös vonalnak nevezte. „Nem fogjuk hagyni a vegyi fegyverek bevetését sem Európában, sem Oroszországban, sem Szíriában”, mondta.

A Kreml egyelőre kitart a legújabb putyini verzió mellett, míg Berlinben Navalnij stábja a válaszlépésekre készül. S persze az sem kizárt ebben az elmérgesedett diplomáciai hangulatban, hogy Moszkvában fejek fognak hullani amiatt, hogy a titkosszolgálat ismét lejárt szavatosságú novicsokot használt.

Walter Béla

 


Hasonló cikkek