Kiállítás és 10-es honvéd emlékhét

Egy évszázaddal ezelőtt, 1917. decemberében szervezték meg Miskolc háziezredének, a 10-es honvédek legnagyobb jótékonysági rendezvényét.

Tárlat nyílt akkor a vármegyeházán, amely az ezred I. világháborús erőfeszítéseit, harctéri életét mutatta be, illetve a nagyteremben kiállították a katonák különféle művészeti területeken készített alkotásait. Az egyhetes program bevételéből a hadiözvegyeket, árvákat támogatták, és a 10-es honvéd hét országos viszonylatban is kiemelkedő eseménynek számított. Egy emberként álltak mellé a megyei, városi vezetők, művészek, a köz- és gazdasági élet képviselői.

„Összefogásuk a jó cél érdekében 100 év után is példaértékű.”

fogalmazott Kiss János, Miskolc alpolgármestere az emlékkiállítás megnyitóján, múlt csütörtökön.

A Herman Ottó Múzeum egy sokszínű rendezvénysorozattal kíván tisztelegni a miskolci katonák előtt, akik közül sokan hősi halált haltak a fronton. A mostani tárlat nyitóeseménye a 2017. december 4-9 között tartandó 10-es honvéd hétnek.

Zenés műsor a megnyitón

Az egykori ezredben olyanok is szolgáltak, akik később részt vettek a város közéletében, mint például Halmay Béla. Ő volt 1935-38 között Miskolc polgármestere. Díszmagyar öltözete és egy róla készült festmény szintén található a mostani tárlat anyagában, de láthatunk korabeli fotókat a frontról és a tábori életről, egy leltárkönyvet, egy karikatúraalbumot, továbbá különféle relikviákat a 20. század elejéről.

Kiss János alpolgármester

Üszögh Lajos, a BOKIK külkapcsolati előadója nyitóbeszédében elmondta, hogy egyik rokona 10-es honvédként harcolt és halt hősi halált az I. világháborúban:

„Miskolcnak felemelő érzés, hogy vannak olyan elődök, akikre büszkék lehetünk.”

Flach Antal csembalóművész, a Miskolci Nemzeti Színház énekesei és a zeneművészeti egyetem hallgatói közös koncerttel idézték meg a kor hangulatát, műsorukat Hubay Jenő és szerzőtársai műveiből állították össze.

Halmay Béla egykori polgármester portréja

A „Dicsőség a harctereken, összefogás a hátországban” című kiállítás november végéig tekinthető meg a Városháza aulájában, december 4-én pedig kezdődik a 10-es honvéd hét kulturális rendezvénysorozat, a Herman Ottó Múzeumban.

(Fotók: Vona Ildikó/ PTV)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek