Kibékítő partit szervez a Csemadok a magyar pártok között

Szlovák politika megvágta, magyar szervezet meggyógyítja?

Bár a Most-Híd szeretné mielőbb lezárni az MKP-val való paktum kérdését, a magyar párt egyes elemei ellenállnak, mégpedig azért, mert a választópolgárok négyötöde nem kér az MKP és a Most-Híd fúziójából A magyar pártban egyesek pontosan tudják, hogy ilyen közhangulatban politikai öngyilkossággal érne fel a NAKA kapcsán ragozott Bugá Béla, Solymos László fémjelezte vegyespárttal való egyesülés. Főleg a Most-Híd szatelitjének tartott MKDSZ átnevezésével, ami egyben az MKP megszűnését is jelentené – írja hétfőn a Körkép

Úgy vélik, ezért kell a harmadik politikai erő, az Összefogás is, egy politikai egyezséghez, különben az egész értelmét veszti. Viszont a mostani patthelyzetet fel kellene oldani, ezt pedig az MKP-hoz ezer szállal kötődő Csemadok szeretné feloldani, akik a napokban találkozóra hívta a három párt képviselőit.

A meghívóról közvetve Hrubík Béla, az MKP és a Csemadok elnökségi tagja adott hírt a Körkép.sk közösségi oldalán. Ehhez pedig az járulhatott a portál szerint, hogy a Csemadok felismerte, az Összefogás politikusainak budapesti kormányzati kapcsolatai jól jöhetnek – Orosz Örs Semjén Zsolttal való találkozója ugyanis azt jelezheti a felvidéki magyar politikának, hogy az MKP nincs kizárólagos pozícióban a magyar kormányzatnál (még annyira sem, amennyire az RMDSZ.) Az elkövetkező napokban így a Csemadok közvetítésével várhatóan újra egy asztalhoz ülhetnek az MKP, az Összefogás és a Most-Híd képviselői, hogy a „zegységről” tárgyaljanak.

 

Külhon | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek