Kickl lehet az FPÖ új elnöke

Herbert Kickl frakcióvezetőt, volt belügyminisztert jelölte az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöksége a Norbert Hofer lemondása után megüresedett pártelnöki tisztségre hétfőn Bécsben

Az FPÖ elnöksége egyhangúlag döntött Kickl jelölése mellett – közölte Michael Schnedlitz, a párt főtitkára. A jelöltet formálisan a párt rendkívüli kongresszusán a küldötteknek kell majd megválasztaniuk, a kongresszust június 19-ére hívtak össze.

Herbert Kickl 25 éves politikai múlttal rendelkezika, de hosszú évekig csak mint a korábbi pártvezérek, Jörg Haider és később Heinz-Christian Strache beszédíróját tartották számon.

Rövid ideig tartó,a korábbi néppárti – szabadságpárti koalícióban betöltött belügyminisztersége alatt és azt követően az utóbbi években párton belül és a lakosság körében is jelentős támogatottságot szerzett. Jó képességekkel rendelkező, de megosztó személyiségnek tartják, aki rendkívüli szónoki képességekkel rendelkezik, és – ellentétben elődjével – inkább a párt keményvonalas szárnyához tartozik inkább.

Norbert Hofer, aki Heinz-Christian Strache 2019-es Ibiza-botránya után lett az FPÖ elnöke, június 1-én mondott le a pártelnöki pozícióról, nem utolsó sorban a Kickl és közte kialakult ellentét miatt.

Világ tükör | PannonHírnök 

Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek