Kiderült, hogy melyik a legjobban keresett szakma

Kedden és szerdán rendezik a 48. Műegyetemi Állásbörzét

A legnagyobb kereslet villamosmérnökökre van, alig megelőzve az informatikusokat és gépészmérnöki végzettséggel rendelkezőket a 48. alkalommal megrendezésre kerülő Műegyetemi Állásbörzén. Hazánk legrangosabb álláskereső rendezvényén több, mint 140 cég várja a pályakezdőket és tapasztalt munkavállalókat egyaránt.

Március 12-én nyílik meg Magyarország legnagyobb múltú állásbörzéje, amely két napon át több ezer hazai és külföldi álláslehetőséget, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget kínál egy helyen. Pályakezdőknek 118, tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak 131, míg hallgatóknak 100 kiállító kínál nyitott pozíciókat. Az előzetes felmérés szerint a 140 résztvevő cég legnagyobb számban (90) villamosmérnököket, informatikusokat (81) és gépészmérnököket (79) keres, de más végzettséggel rendelkezőknek is bőven van miből válogatniuk.

54-56 cég kínál pozíciókat közgazdasági és pénzügyi területen. Műszaki menedzsert 59 vállalat keres, mechatronikai végzettséggel 56 cég ajánlatai közül lehet válogatni. Logisztikai, közlekedésmérnöki és vegyészmérnöki végzettségűeknek 43-39-30 cég kínál állást. Az építő- és építészmérnökök pedig 39-33 munkáltató ajánlatai közül válogathatnak. A kevésbé keresett bölcsész, természettudományi és jogi végzettségűeknek is több, mint 20 cég hirdetett meg nyitott pozíciókat. 41 kiállítónk pedig olyan pozíciókat is hirdetett, melyek betöltéséhez nem szükséges szakképzettség” – mondta Kiss Gergő, a Műegyetemi Állásbörzére szervezője, aki hozzátette: a munkaadók sokszínűségét jellemzi, hogy foglalkoztatottságuk 7 és 40 000 fő közt mozog. A vállalatoknál foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya pedig szektortól függően 10–100% közötti, átlagosan 87%.

A sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést ingyenes tanácsadásokkal és előadásokkal segítik a helyszínen. Az esemény ingyenes és nyitott bárki számára, aki aktívan állást, gyakornoki pozíciót keres, vagy aki csupán tájékozódni szeretne a munkáltatók igényeiről és a könnyebb elhelyezkedés feltételeiről.

A legtöbb állásajánlat online is elérhető a www.muegyetemiallasborze.hu oldalon, így már a rendezvény előtt érdemes böngészni a kiállítók által kínált pozíciók között, hogy céltudatosan lehessen felkeresni minél több, számunkra releváns lehetőséget kínáló standot.

Előzetesen célszerű rendbe rakni, frissíteni az önéletrajzot és a közösségi profilokat is. CV-t a honlapra is érdemes feltölteni és célszerű a rendezvényre is elhozni pár darabot, hiszen ennek alapján tudja majd felvenni a kapcsolatot a pályázókkal a leendő munkaadó. Ezt elősegítendő a Felkészítő Szinten ingyen nyomtatunk, fénymásolunk majd önéletrajzokat 20 példányig. Más felsőoktatási intézményekből is várunk hallgatókat, és már tapasztalattal rendelkező látogatókra is számítunk” – tette hozzá a szervező.

A Műegyetemi Állásbörzén és a Külügyi Börzén az állást vagy szakmai gyakorlatot keresők 1 helyszínen, 2 napon keresztül, 2 emeleten válogathatnak több, mint 140 résztvevő cég, több ezer ajánlata között 2019. március 12-én kedden és 13-án szerdán 10-17 óra között, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épületében.


Hasonló cikkek