Kijev tudott a krími orosz tervekről, mégsem tett semmit sem

És úgy tűnik, annak, hogy 2014 előtt sok oroszbarát ukrán vezető volt a kijevi vezetésben, ehhez nem volt sok köze.

Az ukrán titkosszolgálat már Juscsenko idejében is jelezte az ország vezetői felé az orosz szándékot. Erről Julija Laputyina vezérőrnagy, a veteránok ügyeivel foglalkozó tárca vezetője számolt be.

Állítása szerint az elhárítás folyamatosan jelentette, milyen manővereket hajt végre Moszkva annak érdekében, hogy befolyása alá vonja a félszigetet. De nem csak jelentettek, hanem az SZBU-n belül létrehoztak egy operatív nyomozócsoportot is, amely az orosz terjeszkedés megállításával foglalkozott. (Az eltelt időben kiderült, hogy milyen hatákonysággal – a szerk.)

Laputyina 2014 előtt az SZBU Alfa hívónevű kommandós alakulatában teljesített szolgálatot. Mint azt a hvylya.ua portálnak elmondta, az ország akkori vezetői figyelmen kívül hagyták a készülő orosz megszállást előre jelző jelentéseket, és semmit nem tettek azért, hogy megakadályozzák a Krím elcsatolását.

 

Világ tükör | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek