Kilép a Fidesz a Néppárt EP-frakciójából

Novák Katalin jelentette be ezt Twitteren. A KDNP maradhat az EPP-ben.

Eldőlt, hogy nagyobbik magyar kormánypárt, a Fidesz kilép az Európai Néppártból (EPP), miután az EPP egy olyan szmsz módosítást fogadott el, amelyben felfüggeszthetővé vált a tagpártok csoportjai. A döntés azonnali – jelentette ki Novák Katalin.

Az Index szerint Orbán Viktor levelét tolmácsolta a Fidesz külügyi alelnöke az EPP-nek:

„Tisztelt Elnök úr!

Ezúton tájékoztatom, hogy a Fidesz visszaadja az EPP képviselőcsoportban elfoglalt tagságát. Miközben több százezer európai polgár kórházi ápolásra szorul, miközben orvosaink életeket mentenek, kiábrándító látni azt, hogy az EPP képviselőcsoportját belső ügyek bénítják meg és azon fáradoznak, hogy demokratikusan megválasztott képviselőket hallgattassanak el.

A pártszabály kiegészítése nyilvánvalóan egy, a Fidesz és választói ellen indított, ellenséges lépés. Azzal, hogy korlátozzák képviselőink munkáját az Európai Parlamentben, a magyar választókat is megfosztják demokratikus jogaiknak gyakorlásától. Ez demokráciaellenes, igazságtalan és elfogadhatatlan. Ebből adódóan a Fidesz igazgatótanácsa úgy döntött, hogy azonnali hatállyal elhagyja az EPP képviselőcsoportját. Képviselőink továbbra is kiállnak azokért, akiket képviselnek, a választóinkért, és megvédik a magyar emberek érdekeit.

Tisztelettel!

Orbán Viktor”

Korábban az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) csoportja megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet – közölte Pedro Lopez de Pablo, az EPP EP-frakciójának alelnöke szerdán a Twitteren. A módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

A 148 támogató, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadott alapszabály lehetővé teszi egész delegációk kizárását és tagságuk felfüggesztését, amíg korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő. A módosított működési szabályzat szerint egy tag vagy egy teljes képviselőcsoport jogainak ideiglenes, meghatározott idejű felfüggesztésének elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges.

Hölvényi György KDNP-s EP-képviselő egyelőre nem jelentette be, hogy a fideszes képviselőkkel távozna.

 

Világ tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek