Kimagasló Hódmezővásárhely klímastratégiája

A város élen jár a klímavédelemben, nemcsak a tervek tekintetében, hanem a nevelésre fordított hangsúly szempontjából is. Most pedig jelentős pályázatokat is megnyertek.

Vásárhely klímavédelmi terveit tavaly nyáron fogadták el. Abban azt vállalták, hogy 2030-ra 25%-kal, 2050-re pedig 40%-kal csökkentik a széndioxid kibocsátást 2018-hoz képest. Ehhez természetesen jelentős lépéseket kell, hogy tegyenek. Ennek érdekében több mintaprojektet is vállaltak és szemléletformáló, klímavédelemre nevelő, arról tájékoztató rendezvényeken is részt vesznek. Ezen kívül a szakemberek óvodákban játékos foglalkozásokat tartanak, általános és középiskolások számára pedig több alkotói pályázatot is szerveztek.

Emellett persze konkrét eszközöket is alkalmaznak a településen, melyeknek hamarosan látható jeleik is lesznek, uniós forrásoknak köszönhetően. Márki-Zay Péter, polgármester ezt nyilatkozta a tervekkel kapcsolatban:

Az évtizedekre szóló klímastratégia része többek között 10 megújuló energiát használó mintaprojekt végrehajtása, 10 új elektromosautó-töltőoszlop telepítése, 2900 lakóépület energetikai átalakítása, 200 új szelektív- és zöldhulladék-gyűjtő kihelyezése, valamint 300 partner bevonása a fenntartható földhasználatra nevelésbe – írta meg a delmagyar.hu.

Mindebből kitűnik, hogy Hódmezővásárhely az elsők közt van Csongrád-Csanád megyében a klímavédelem ügyét tekintve is.

Farkas Cs. Tekla

Kiemelt képünk illusztráció!

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek