Kína megöregszik, még mielőtt meggazdagodna?

Kína évről-évre nagyobb fenyegetést jelent az Egyesült Államok és – az aktuális szövetség ellenére – Oroszország számára, lendületes gazdaságán túl új területeken is hódítani kíván.

Az elmúlt egy év pekingi politikáját végig elemezve láthatjuk, hogy komoly erőfeszítéseket tett akár a világűr, akár az Arktisz, a Közel-Kelet, Európa, Dél-Amerika, Dél és Közép-Ázsia, Afrika meghódítására. Pénzügyi befektetései Grönlandtól Iránig, az amerikai földrésztől Afrika déli csücskéig behálózzák bolygónkat, s mindezt megtámogató, kiváló infrastruktúrát épített ki, mely egyszerre szolgálja kereskedelmi ügyleteit, politikai, kulturális, energetikai, technológiai és biztonságpolitikai törekvéseit, illetve ezáltal egyre növekvő befolyásnyerését a világban.

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Kína fegyelmezettségével és szorgalmával, hosszútávú, kitartó gondolkodásával elképesztő sikeres utat járt be az elmúlt nagyjából ötven évben. Mindezen sikerek ellenére vannak olyan kirajzolódni látszódó problémák, melyek beárnyékolhatják a kínai törekvések következő ötven évét, s ezekből a legmarkánsabb, mindazonáltal legcsendesebb fenyegetés, az ország demográfiai helyzetében bekövetkező változás lehet.

Számos gazdasági elemző vizsgálja a hatalmas ázsiai ország népességváltozási folyamatait, s közülük sokan egészen súlyos jóslatokat fogalmaznak meg a kínai gazdaság összeomlásáról a következő évtizedek során. Abban szinte minden elemző egyetért, hogy a csökkenő születési számok és a növekvő számú idősebb generációk aránya súlyos következményekkel fog járni a kínai gazdaság szempontjából. Vajon indokoltak ezek a felvetések, hiszen mégiscsak a világ lakosságának közel 20%-ka kínai – ez közel 1,4 milliárd ember – s egyelőre gazdaságilag is a második helyen áll messze erősebb számokkal, mint a mögötte felsorakozó államok?

Május 11-én a kínai kormány hivatalosan közzétette a hetedik országos népszámlálás alapadatait, az eredményeket nézve pedig komoly figyelmeztetést és feladatot kapott Peking, hiszen egyértelműen az elöregedés tendenciáit mutatják a számok.

A frissen kiadott hivatalos adatok szerint Kína népessége 1,41 milliárd emberre nőtt, ám sokan már ezt a számot is megkérdőjelezik, s milliókkal kevesebb lakossal számolnak. Az adatok alapján látható egy nagymértékű, lefele ívelés a születési számokban. A probléma természetesen nem újkeletű – egy korábban megindult társadalmi változás eredménye – hiszen már 1991-ben a születési ráta 2,1 alá esett, ami a népességszint fenntartásához szükséges minimum érték. 1994 és 2018 között ez a szám a hivatalos adatok alapján 1,6 körül volt, ám más források szerint 1,3 és 1,4 közötti volt. A legfrissebb 2020-as felmérések alapján a születési ráta 1,3, ami majdhogynem 1 gyerekkel kevesebbet jelent páronként 30 évvel ezelőtthöz képest. A Világbank adatai szerint Dél-Korea, Japán, az Egyesült Államok és az EU születési aránya 2018-ban 0,98, 1,42, 1,73 és 1,6 volt. Számos kínai, demográfiával foglalkozó kutató pesszimista a kérdésben, szerintük ha így haladnak a dolgok tovább, Kína újszülött lakossága valószínűleg a következő néhány évben 10 millió alá csökken.

Hosszútávon elkerülhetetlen következményekkel jár mind gazdaságilag, mind a társadalompolitika szintjén a csökkenő születésszám, ez pedig súlyosan fog hatni az ország belső és külső fejlődésére is. Sok szakértő úgy számolja, hogy 2100-ra Kína népessége a jelenlegi felére fog csökken, s ezzel akár több ország is elé tud majd kerülni, de India mindenképpen. India hivatalos becslések szerint csak pár tízmillió emberrel marad el Kínától, ugyanakkor lakossága évente csaknem 1%-kal növekszik. Azonban ez csak a probléma hosszútávú vetülete, rövid és középtávon sokkal inkább a népesség csökkenése miatti korosztályi eltolódások fognak gondot okozni a kínai kormánynak. A csökkenő születésszámokkal párhuzamosan növekszik az idősebb, munkaképtelen lakosok száma is, akikre egyre kevesebb munkaképes felnőtt jut. Az egyre növekedő átlagéletkor pedig ma-holnap ki fog hatni a gazdasági teljesítményre, illetve a gazdasági növekedés fenntartása és az állam közszolgálati feladatainak kötelezettsége közti harmonikus viszonyra is.

A probléma gyökerei visszanyúlnak az 1970-es évek végéhez, amikor is a kínai kormány elfogadta az „egy család, egy gyermek” politikát, ez mostanra drámaian megváltoztatta a kínaiak demográfiai összetételét. Az 1970-es években az elszegényedett Kínát még a túlnépesedés és éhínség fenyegette, anyánként pedig átlagosan hat gyermekkel számoltak. A helyzet azóta jelentősen megváltozott. Amíg 1990-ben a 15–29 éves fiatalok aránya Kínában 31% volt, addig 2021-ben 17% -ra zuhant le a számuk. Figyelemreméltó adat, hogy 1989-ben az átlagéletkor 25 év volt, mára ez 42 év, s ha gazdasági szempontból értékeljük ezeket az adatokat, megállapíthatjuk, hogy minél idősebb a lakosság, annál kevésbé fog hozzájárulni az ország GDP-jéhez. S itt van a komoly probléma. A tendenciákat nézve súlyos következtetéseket lehet levonni: példának okául, ha 1979-ben a 65 év felettiek aránya csak néhány százalék volt a teljes lakosságból, akkor egyes becslések szerint 2040-re a kínai népesség 25% -át fogják meghaladni, 2050-re pedig várhatóan több mint 330 millió 65 évnél idősebb ember fog az ország területén élni.

Ha területi szinten nézzük, látható, hogy nagy a különbség a szegényebb és gazdagabb régiók között, így a nincstelenebb északi területeken figyelhető meg a legnagyobb népességcsökkenés, a déli gazdag régiókban a helyzet jobb. Északon magasabb a munkaképtelen idősek száma, s valószínűleg ez a faktor is hozzájárul az alacsonyabb gazdasági teljesítőképességhez (természetesen az urbanizáció, az infrastruktúra fejlettsége, az etnikai összetétel, vagy a földrajzi fekvés elég jelentős tényező ebben a kérdésben). Az aránytalan népességmegoszlást igyekszik a kínai kormány különböző betelepítési programokkal ellensúlyozni, de így is az ország délkeleti részébe tömörödik a teljes lakosság 85%-ka. A tengerparton több mint 400 fő/km² felett van a népsűrűség, míg északon, Tibet népsűrűsége csupán 2 fő/km². Ráadásul etnikai megoszlásban az északi területek csökkenő han kínai népessége és a nagyszámú nacionalista érzületű etnikai kisebbségek – mint az muszlim ujgurok és a tibetiek – egyre nagyobb galibát okozhatnak Kína belső egyensúlyára nézve. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a nyugati és muzulmán világ egy része is egyre hangosabban hallatja hangját az ujgurok helyzete miatt, illetve az USA és India a tibetiek miatt.

A kiesett munkaerőt természetesen lehet részben pótolni a technológia fejlődésével, melyre Peking valóban nagy hangsúlyt fektet, azt azonban látni kell, hogy a növekvő nyugdíjasok száma egyre nagyobb terhet fog róni az állam szociális ellátórendszerére, beleértve az egészségügyet, vagy a nyugdíjrendszert is. Ráadásul a kínaiak várható átlagos élettartama (76,1 év) nem is minősül rossznak, hiszen a 183 vizsgált ország listáján az 53. helyet foglalják el, kicsivel Magyarország előtt (75,9 év). Finoman szólva, az érkezés és a távozás így egyáltalán nincs összhangban. Az alacsony születési ráta és a relatíve magas várható élettartam oda fog vezetni, hogy egy munkaképes felnőttnek sokkal több nyugdíjast kell eltartania. Egyes számítások szerint a mai 1 a 8-hoz arány 2050-re 1 a 2-höz lesz. Ha a folyamatban nem következik be éles változás, a kormánynak éves szinten dollármilliókkal többet kell az állami nyugdíjalapba fektetnie.

A csökkenő népesség és szélesedő idősebb korosztályi sáv mellett komoly problémát jelent, hogy az országban lényegesen kisebb a nők aránya, mint a férfiaké. Mindez szintén az “egy család – egy gyermek” politikához vezethető vissza, mivel a családok inkább leendő kenyérkeresőket vállaltak, ezért lány nemű magzat esetén gyakran hajtottak végre abortuszt. Jelenleg 30-40 millióval több férfi él Kínában, mint nő. Egy kínai egyetem kiszámította, hogy a 2015 után született 100 fiúból 18 nem fog feleséget találni magának. Ez pedig számos területre ki fog hatni; a reproduktív mutatókra is, de a szexuális bűnözés növekvő számaira is például.

A kínai kormány természetesen ezzel a fenyegető problémával nem ma szembesült, nem véletlen, hogy 2016-ban törölték az „egy család, egy gyermek” politikát, és lehetővé tették az állampolgárok számára, hogy két gyermeket vállaljanak. Megfigyelhető volt a születési ráta azonnali meredek növekedése – az 1000 nőre jutó 45,6 gyermek szám 49,9-re emelkedett a döntést követően. Ám sajnos nem sokkal a születésszabályozó rendeletek enyhítése után újra rossz adatokat mérhettek a kínai hatóságok, 2018-ban az 1000 nőre jutó gyermekszám 43,9-re, a 2016-os értékeknél is alacsonyabbra csökkent. Vagyis a tavalyi évben 12 millió gyermek született Kínában – másfélszer kevesebb, mint 2016-ban. 2020-ban sem túl biztató adatokat mértek; hiszen a született gyermekek száma 18%-kal csökkent 2019-hez képest.

A társadalmi folyamatokat elemző szakértők a kormány korábbi szigorító intézkedései mellett a középosztály kiszélesedését is látják a probléma mögött. A közvélemény kutatások alapján tízből hét anya dolgozik, és ezt támasztja alá az a tény is, hogy a nők hozzák létre Kína GDP-jének 41%-át (a világon a legnagyobb arányban). A középosztály csapdája az egyetlen gyermek nevelésének pszichológiai sajátosságaival párosul Kínában is. Mindezt alátámasztja az Egyesült Államok Hírszerzői Tanácsának legfrissebb jövőelemző munkája, a Global Trends 2040, mely az elöregedés veszélyét nem csak nyugatra jósolja, hanem Kínában is a legnagyobb kihívásnak értékeli. A globális hatások alól még Kína sem menekülhet; a házasságok száma Kínában 2013 óta csökken (2013-tól 2019-ig közel 41%-kal csökkent), a válások aránya pedig 2006 óta folyamatosan növekszik.

Mindebből leszűrhető, hogy a probléma annál sokkal súlyosabb, minthogy egy tollvonással hozott újabb kormányzati rendelettel ösztökélni lehetne a lakosságot a több gyerek vállalására. A társadalomban végbement változásokat ezért sem tudták visszafordítani 2016-ban, amikor is eltörölték az „egy család- egy gyerek” családpolitikát. Belpolitikai döntésekkel legfeljebb hosszútávon és sokkal átfogóbb intézkedésekkel lehetne ezen változtatni, ám ez meglehet már túl késő lenne, s összezúzná az eddig elért pozíciókat a világban. A kormány természetesen egyéb eszközökkel is előrukkol, például próbálja bevonni a 60 év feletti korosztályt a gazdaságba: szürkegazdaságot hoz létre, illetve az időseket is próbálja munkára ösztönözni.

A helyzet súlyát érzékelve a Kínai Népbank felszólította a hatóságokat, hogy sürgősen ösztönözzék a lakosságot több gyermek vállalására, ám eddig a kormány nem lépett az ügyben. Erre pedig meg van az oka. Egyfelől Hszi Csin-Ping kormánya tart attól, hogy a születési korlátozások teljes feloldásával elsősorban az olyan kisebbségek száma növekedne, mint a jellemzően több gyermeket vállaló ujgurok, akik ellen így is intenzív, erőszakos asszimilálási programot folytat nagy erőkkel. A 2020-as népszámlálás eredményei is ezen félelmek megalapozottságáról számolnak be; a han kínaiak a lakosság 91,11%-kát teszik ki, míg az etnikai kisebbségek 8,89%-ot. 2010-hez képest a han kínaiak száma 4,93%-kal nőtt, míg az etnikai kisebbségek száma 10,26%-kal. A kínai kormány szemszögéből az ujgur és más kisebbségek számának növekedése veszélyezteti az ország egységben rejlő erejét, illetve növeli a szeparatista mozgalmak megjelenési esélyeit. Másrészről pedig félő, hogy a születés szabályozási politika eltörlésével a korábban kitűzött cél – hogy csökkentik az országban a szegénységet – is meghiúsulna a növekvő népesség miatt.

A kínai pénzintézetek javaslatai közt szerepelt még az is, hogy a kormány csökkentse a technológiai fejlesztések mértékét, mert a növekvő idősebb generáció, akik a nyugdíjba vonulás határmezsgyéjén állnak, nem képesek lépést tartani vele, s még inkább elvesztik motivációjukat. A kínai demográfusok többsége szerint Kína népessége ténylegesen kritikus fordulóponthoz érkezett, mivel az ország népessége gyorsan öregszik, miközben az általános növekedési ütem lassul. Abban is van konszenzus köztük, hogy a kormánynak fel kell hagynia a születési szabályozás politikájával, és új nyugdíjazási rendszert és szociálpolitikát kell kidolgoznia. A gyermeket vállalóknak pedig alacsonyabbá kell tenni a gyermeknevelés költségeit, akár egyszeri, nagyösszegű jutalmakkal.

Külpolitikai megoldásai is lehetnek a kérdésnek, aminek talán látjuk is a folyamatait Peking évről-évre egyre aktívabb geopolitikai törekvéseiben. Ilyen törekvéseket figyelhetünk meg, amikor Kína a lehető legnagyobb számú ország és régió fölött szeretne befolyást szerezni annak érdekében, hogy gazdasága számára erőforrásokat tudjon elvonni onnan, például a nyugdíjasok fenntartására. De ide tartozik az olcsó energiahordozókkal rendelkező szankcionált államok kiszipolyozása is, mint Irán, vagy Venezuela. A jövőben az sem kizárt, hogy a hiányzó munkaerő pótlására jelentős számú bevándorlót is fogadni fog, ám ez a problémák újabb tárházát is megnyitná előtte. Az országon belül a migráns munkavállalók száma mára így is elérte a 376 milliót, ami 10 év viszonylatában csaknem 70%-os növekedést jelent.

Kína természetesen nem az egyetlen ország a világon, aki ilyesféle gondokkal kell megküzdjön. A szomszédságában található tehetős Japán és Dél-Korea régóta szembesülnek ezzel a problémával; utóbbi esetében tavaly volt a fordulópont, amikor a halálozási arány meghaladta a születési arányt. Kína azonban még a lefelé tartó út elején van, a népszámlálás szerint még mindig sok a munkaképes korú lakos: 880 millióra teszik a 16 és 59 év közötti emberek számát. A népszámlálás eredményei azt is megmutatták, hogy javult a lakosság tanultsága, a munkaképes korú népesség körében a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma elérte a 385 milliót, ami 12,8%-kal több, mint 2010-ben. Ez, a demográfiai hátrányok mellett előnyére is válhat, hiszen hosszútávon a minőségi fejlődésre való áttérést is jelentheti a magasabb kvalifikáltsággal rendelkező munkaerő. Azonban a kínai gazdaság természetét és jellegét nézve a jó életszínvonal, a technológiai fejlődés és az oktatás inkább másodlagos tényező az egyszerű, kétkezi munkaerőhöz képest. Láthatjuk a német gazdaságpolitika is milyen lépésekre kényszerült, amikor közel-keleti bevándorlók százezreit kellett beengedje, hogy kiképezze őket a munkaerőhiánnyal küzdő gyártósorok mellé.

Lényeges kérdés még a népszámlálási eredmények hitelessége is, hiszen az adatok kikerülését a nyilvánosság elé több hónapos kormányzati egyeztetés előzte meg. Fő szabály szerint pedig csak abban az esetben közlik őket, ha több kormányzati szerv konszenzusra jut az adatkérdésekben és azok várható következményeiben. Így nem véletlen, hogy a tervezett április eleji debütálása az eredményeknek későbbre csúszott. Kína számára mindez nem csak belpolitikai, hanem kül-, és biztonságpolitikai kérdés is, hiszen a népszámlálási eredmények nagy hatással vannak arra, hogy a kínai emberek hogyan látják országukat, és a nemzetközi közösség, hogyan ítéli meg Kína helyzetét a világban. Kína további népességcsökkenése akadályozhatja nagyhatalmi törekvéseit, illetve gyengítheti regionális pozícióit is, ráadásul újabb gyenge pontja látott napvilágot.

forrás

 

Világ tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek