“Kínában nincs helye a kereszténységnek”- Már a kereszteket is eltávolítják az épületekről

Az elmúlt hónapokban a kínai állam folyamatosan távolított el kereszteket olyan templomokról, melyek egyébként az állam által jóváhagyott gyülekezetekhez tartoztak. Kínában egyre aggasztóbb méreteket ölt a vallásüldözés.

Az üldöztetések ellenére Kínában rohamosan növekszik a keresztények száma, így az állam azokban a régiókban távolítja el a kereszteket a templomokról, ahol ez a növekedés a legnagyobb ütemben zajlik – tudósít a kínai keresztényüldözésről író Bitter Winter.

Ezen a nyáron a Santung tartományban található Linyi városában az Egyesült Front Munkaügyi Osztálya összehívta a város lelkészeit, akikkel közölték, hogy el fogják távolítani a kereszteket a templomokról. Az egyik tisztviselő ezt így indokolta: „túl sok a keresztény Linyiben”.

A vallási vezetőket figyelmeztették, hogy abban az esetben, ha tiltakoznának a döntés ellen, a templomaikat földig rombolják. Néhány héttel később, amikor több egyházi keresztet lebontottak, egy tisztviselő állítólag azt mondta a bámészkodóknak, hogy

„a kereszteket el kell távolítani az összes templomról, mert a kereszténység nem tartozik Kínába”.

Pontos adatokat nem lehet tudni arról, hogy hány keresztet távolítottak el eddig, de néhány kiszivárgott fénykép szerint több tucat templomot rongáltak meg ilyen módon július és szeptember között.

A hatóságok a Csianghszi tartományban található Jiujiang városában több mint 70 templomról távolíttatták el a kereszteket, helyükre a Kommunista Párt ötágú csillagját helyezték.

„Az összes hivatalos egyháznak elrendelték a pecsétjeik kicserélését, hogy a hívők így elfogadják a pártot fő vezetőként, és csak azt kövessék” – mondta egy Jiujiang városában szolgáló lelkész.

„Az állam eltávolítja a kereszteket, megváltoztatja az egyházi pecséteket és cenzúrázza a himnuszokat tartalmazó könyveket. Mi lesz a következő?” – mondta az egyik névtelen hívő. ,,Ez egy rejtett módszer a hitünk kiirtására.”

Forrás: Relevant Magazine/777


Hasonló cikkek