Kirúgná a CSU elnöke a Fideszt az EPP-ből is

Jerez J. Gyula

Mivel az Európai Néppárt már nem jobboldali, hanem centrális tömörülés Söder szerint.

A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának megszüntetését javasolta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy szombaton ismertetett nyilatkozatában. Markus Söder pártelnök, bajor tartományi kormányfő a Süddeutsche Zeitung című lapnak kifejtette, hogy a Fidesz az európai jobboldal újjáépítéséről szóló bejelentésével „végképp búcsút mondott az EPP-nek”, és a pártcsalád „kereszténydemokrata értékeinek és alapvetéseinek”.

Ezért minden harag nélkül pontot kell tenni a történet végére. Nem szabad „a végtelenségig meghosszabbítani” a Fidesz EPP-tagságának felfüggesztését, hanem „szét kell válnia útjainknak” – mondta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártjának vezetője. Hangsúlyozta, hogy az államközi kapcsolatok szintjén természetesen továbbra is együtt kell működni Magyarországgal, „de a pártoknak a maguk útján kell járniuk”.

Az EPP „a polgári közép pártja, és nem jobboldali párt”, így „egyszerűen nincs többé barátságos párt-lakóközösség” a Fidesszel. Különben pedig a Fidesz tagsága körüli „végtelen huzavona” árt az EPP-nek, „a hitelességünk forog kockán” – mondta Markus Söder.

Világ tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek