Kirúgta a Hertha Petryt – egy interjú miatt

Menesztik a Hertha Berlintől Petry Zsoltot, a csapat kapusedzőjét, aki 2015 óta dolgozott az együttesnél – mindezt a Bundesliga hivatalos honlapja jelentette be.

Mindezt azért, mert a magyar szakemberrel közölt Magyar Nemzet-interjú miatt Petry baloldali kritikák kereszttüzébe került – számolt be róla a nemzetisport.hu-ra hivatkozva a hirado.hu. A Hertha hivatalos közleményében Carsten Schmidt vezérigazgató úgy fogalmaz, Petry munkáját mindig is nagyra értékelték a csapatnál, megértő, segítőkész emberként ismerték meg, aki egyszer sem viselkedett idegengyűlölő módon. „Elismerve a fordítás tökéletlenségeit, és hogy Zsolt néhány gondolata kihagyásra került az interjúból, úgy, hogy azt annak megjelenése előtt még egyeztették volna vele, arra a megállapításra jutottunk, hogy a nyilatkozat nem felel meg a Hertha BSC értékrendjének. Szeretnénk köszönetet mondani Petry Zsoltnak az elvégzett munkáért, és minden jót kívánunk neki a jövőben” – mondta a döntés hátteréről Schmidt.

Petry az ominózus, Magyar Nemzetnek adott interjúban főleg sportról beszélt, de  kifejtette többek között azt is, hogy Gulácsi Pétert sem szabad elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét a szivárványcsaládok kapcsán. Megfogalmazta a gondolatait azzal kapcsolatban is, hogy ha valaki nem tartja jónak a migrációt, akkor rögtön rásütik bárkire, hogy rasszista. „Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel” – mondta az interjúban.

Hétfőn a Magyar Nemzetben újra hangsúlyozta, maximálisan tiszteletben tartja Gulácsi Péter véleményét. Azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem tett hátrányosan megkülönböztető véleményt a szivárványcsaládokra.

Sport | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek