Kis mínuszban zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,68 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 47 756,88 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is jó, a magyar tőzsde viszont kis mínuszban zárta a napot. Hasonló a helyzet a lengyel piacon is, a jelek szerint az elmúlt hónapok felülteljesítése után a régiós részvénypiacoktól most elfordultak a befektetők. A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a forgalom kimondottan alacsony volt, így könnyebb elmozdítani az árfolyamokat.

A vezető részvények közül a Richter esett vissza leginkább, a Mol viszont jelentősebben emelkedett; olyan vállalati hír nem érkezett, amely indokolta volna a mozgásokat – tette hozzá.

A Mol 32 forinttal, 1,36 százalékkal 2388 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,50 százalékkal 15 880 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 428 forintra nőtt, forgalma 40,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,69 százalékkal 8150 forintra esett, a részvények forgalma 400,6 millió forintot ért el.

A BUMIX 3905,88 ponton zárt csütörtökön, ez 0,42 pontos, 0,01 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek