Kisfiút rabolt ki

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki késsel fenyegetőzve vette el egy gyermek kerékpárját.

Rablásról érkezett bejelentés 2020. február 10-én kora este a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra.

A feljelentő – egy 51 éves asszony – elmondta, hogy rövid időre beszaladt egy jánoshalmi boltba, fia pedig az üzlet előtt kerékpárjaikra vigyázott. A közelben többen várakoztak, köztük egy idősebb férfi. Amikor a nő kiment a boltból, az ismeretlen odalépett a kisfiúhoz, megfogta a kerékpárját, és egy késsel a kezében azt mondta, hogy elviszi a kétkerekűt. A rémült gyermek – édesanyja felszólítására – átadta a biciklit, amellyel a rabló elhajtott.

Az áldozat és a szemtanúk leírása alapján a rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves jánoshalmi férfit, és tőle a kerékpárt is lefoglalták.

A kiskunhalasi nyomozók az eset körülményeit a gyanúsított őrizetbe vétele mellett vizsgálják.

police.hu


Hasonló cikkek