Kiska Sulíkkal tárgyalt az együttműködésről

“Az ellenzéki tömörülések közötti kommunikáció elengedhetetlen egy jó kormány összeállításához.” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke, miután találkozott Andrej Kiskával, Az Emberekért (Za ľudí) párt elnökével.

„Baráti jellegű találkozó volt, amelyen a konstrtuktív együttműködésről beszélgettünk. Már régóta ismeretes, hogy az SaS önállóan indul a választásokon, az ellenzéki tömörülések közötti kommunikáció ugyanakkor elengedhetetlen egy jó, az ország érdekeit képviselő kormány összeállításához a 2020-as választások után.” – nyilatkozta Sulík. “Kiskát már nagyjából 12 éve ismerem, régi barátok vagyunk még azelőttről, hogy a volt államfő belépett volna a politikába.”

Kiska a közösségi oldalán közölt bejegyzésében jelezte: minden demokratikus párt vezetőjével találkozni akar. „Sulíkkal nem értettünk egyet mindig mindenben, de közös a célunk – jobb, élhetőbb hellyé tenni Szlovákiát.” – írta a volt államfő.

Az, hogy az SaS önállóan indul a választásokon, Kiska szerint nem gátolja, hogy megvitassák a Szlovákiát érintő konkrét lépéseket, akár a választások előtt, akár utána. Kiska gy héttel korábban a Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko) – Együtt (Spolu) koalíció képviselőivel találkozott.

Forrás: tasr, ujszo.com

Kép: Facebook/Andrej Kiska – Za ľudí


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek