Kiskunhalason iskolások takarítják a sírokat

A közelgő Mindenszentekre és Halottak napjára készülve önkéntesek csoportjai takarítják és teszik rendbe a halasi temetőkben az ismert személyiségek és a katonahősök sírjait.

A közel kétszázötven éves régi református temetőben a Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium Öregdiákjainak Baráti Köre szervezett önkéntes takarítást. A háromszázhatvan éves alma mater több egykori tanára, igazgatója és lelkésze nyugszik a sírkertben, ahol az öregdiákokkal együtt az iskola fiatal tanulói közösen tették rendbe a sírokat és emlékeztek meg róluk.

Dr. Bognárné Nagy Éva, volt igazgató, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke szerint fontos, hogy a gimnázium mostani tanulói megismerjék az iskola nagy elődjeinek életútját, a mostani önkéntes munka erre is kiválóan alkalmas, aminek egyébként régi hagyománya van, hiszen minden évben rendbe teszik a sírokat. A parcellát legutóbb nyáron újította fel a kiskunhalasi székhelyű Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület pályázati forrásból.

Balajthy Dénes, az gimnázium egykori igazgatója, Korda Imre tanár-újságíró, Kiss Gyula tanár, Bartek Lajos tanár, Greguss László öregdiák, sportrepülő, Polgár János tanár és Szilády László és Áron lelkészek sírjait tették rendbe az önkéntesek. – írja a BAON.HU

 

Juhász Márta


Hasonló cikkek