Kiteregette a szennyest Barack Obama féltestvére

Mark Obama kitárulkozását a rokonok nem vették túl jó néven.

Újabb memoárkötettel jelentkezik Barack Obama elnök féltestvére, Mark Obama Ndesandjo, amelyben a családot bántalmazó néhai apjukról is részletesen ír.

Obama-Ndesandjo-2A Cultures: My Odyssey of Self-Discovery (Kultúrák: Önmagam felfedezésének odüsszeája) című emlékiratban a Barack Obamához fűződő kapcsolatáról is hosszasan vall a szerző, aki saját kiadásában publikálja a kötetet 2014 februárjában.

A kínai Sencsenben letelepedett Mark Obama Ndeseandjónak 2009-ben jelent meg első, önéletrajzi ihletésű kötete. A Nairobitól Sencsenig címet viselő mű egy kenyai származású tanár életét mutatja be, aki először az Egyesült Államokban talál otthonra, majd 2001. szeptember 11. után Kínába költözik. Az új könyv néhány ponton Obama elnök Dreams From My Father című memoárjához is kapcsolódik.
Ndesandjo elmondta, hogy akárcsak első könyvével, ezúttal is a családon belüli erőszakra akarja felhívni a figyelmet saját családjának történetén keresztül. A szerző ugyanakkor elismerte: az elnök rokonai nem támogatták egyöntetűen, hogy kiteregesse a családi szennyest.

MTI

Related posts:

  1. A világ legviccesebb Jingle Bellsét vágták össze Barack Obama beszédeiből Az amerikai elnök akaratán kívül énekelte el a Jingle Bells…
  2. US Marine Zenekar: Beyoncé playbackelt Barack Obama elnök második beiktatási ceremóniáján Nem élőben énekelte el Beyoncé az USA himnuszát…
  3. Barack Obama letette a második elnöki ciklusának hivatali esküjét A szűk körben, de a média nyilvánossága előtt lezajlott szertartással…

Hasonló Bejegyzések bitosítva a Yet Another Related Posts Plugin segtségével.

Yarpp


Hasonló cikkek