Kiválósági ösztöndíjat osztottak a Selye János Egyetemen

Alapítványain keresztül három évvel ezelőtt indította útjára a Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjprogramját, melyet 2018-ban kiterjesztettek a határon túlra is. Elsőként a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói részesültek ebben a támogatásban.

“Az első évben 250 diák kapott ösztöndíjat, ez a szám folyamatosan emelkedett, így 2018-ra elérte a kétezret. A kiválósági ösztöndíjban részesülők tíz hónapon keresztül kapnak havi 30 ezer forintos támogatást. Mivel ez egy kiválóság program, így valóban a diákok legjobb 3 százaléka kaphatja meg. Ez jelenleg 27 magyarországi egyetem több mint 400 hallgatóját jelenti.” – mondta el Dubéczi Zoltán az MNB elnöki főtanácsadója.

“Összesen 15 millió forintos támogatást nyertünk el ösztöndíj formájában, ami segítheti diákjainkat abban, hogy egy éven át csak a tanulmányaikra koncentrálhassanak, illetve nőjön a társadalmi szerepvállalása, míg egyetemünk számára lehetővé teszi, hogy valóban minőségi szakembereket képezhessünk.”

– fogalmazott Juhász György, a Selye János Egyetem rektora.

Az MNB jövőre kiterjeszti kiválóság ösztöndíj programját Beregszászra, Újvidékre, a Partiumi Keresztény Egyetemre, a Babes-Bolyai Tudományegyetemre és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre.


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek