Kizárnák a dél-afrikai egyetemről a zsidó diákokat

A javaslat megfogalmazói szerint minden zsidó felelős az izraeli kormány tetteiért.

A dél-afrikai Durban Technológiai Egyetem két tanulói szervezete, a Tanulói Képviseleti Tanács, valamint a Progresszív Ifjúsági Szövetség a zsidó diákok elbocsátására szólította fel az intézményt. „Gyűlést tartottunk, és elemeztük a nemzetközi politika helyzetet”- nyilatkozta a Tanulói Képviseleti Tanács titkára, Mqondisi Duma. –

„Arra a döntésre jutottunk, hogy a zsidó diákoknak, különösképpen azoknak, akik nem támogatják a palesztinok küzdelmét, el kell hagyniuk az intézményt.”

A követelést az egyetem igazgatóhelyettese azonnal elutasította. „Teljességgel elfogadhatatlan”- mondta.

Első pillantásra megdöbbentőnek tűnhet, hogy Izrael-ellenes, illetve magukat progresszívnek nevező hallgatók zsidókat rúgatnának ki egy dél-afrikai egyetemről. Ám bárki, aki figyelemmel követte, hogyan viszonyul az ország az Izrael-ellenes BDS bojkott-mozgalomhoz, láthatja az összefüggést és megértheti a döntés politikai hátterét, hiszen valójában ez csupán a jéghegy csúcsa.

Forrás: zsido.com


Hasonló cikkek