A november tizenharmadikai párizsi terrortámadások miatt kiemelt figyelem övezte a világ vezetőinek múlt heti vizitjét a francia fővárosban. A merényletek árnyékában megrendezett párizsi klímacsúcs nyilván nem egyik napról a másikra fogja a környezettudatosságot minden egyéb szempont elé helyezni a közeljövő politikai döntéshozatalában, de fontos globális üzenet, hogy a világ kész szembenézni az ipari-technológiai fejlődés által kiváltott környezeti ártalmakkal.
A közös szándék demonstrálására elég, hogy a független államok nagy része képviseltette magát a klímacsúcson, s a nagyhatalmak vezető politikusai is fontosnak érezték jelenlétüket. A fenntartható fejlődés korlátainak elfogadása, a környezettudatos szemlélet azonban távolról sem meghatározó a legnagyobb gazdasági hatalmak pénzügyi vagy politikai elitjében, legyen szó az Egyesült Államokról vagy akár a legfontosabb feltörekvő hatalomnak számító Kínáról.
Józan belátás szerint komolyabb áttörést a párizsi találkozótól sem várhatunk, ahogy a korábbi hasonló rendezvények sem érték el a kívánt hatást. Sokkal valószínűbb az elmúlt évtizedek tendenciáinak fennmaradása, hiszen tagadhatatlan, hogy apró lépésenként a környezettudatosság a múlt század hetvenes-nyolcvanas évei óta egyre nagyobb szerepet kap mindennapjainkban.
A nyolcvanas évek eleje óta a természetvédelem ügye és egy számos elemében új, ökoszociális gazdaságpolitikai szemlélet, nagypolitikai reprezentációhoz is jutott, mindenekelőtt Európa német nyelvű országaiban és Skandináviában. A zöld gondolat ezzel szemben nem igazán vert gyökeret az Elbától keletre, a volt keleti blokk államaiban. Szlovákiában ma sincs érdemi politikai tevékenységet folytató zöld párt, Magyarországon a zöld mozgalmi gyökerekből kiinduló LMP ugyan tagja az Országgyűlésnek, de befolyása a politikai folyamatokra és a közgondolkodásra minimális.
Déli szomszédunknál a természetvédelem ügyét, mint politikai agendát, a befolyásos közéleti szereplők közül az államfő, Áder János képviseli. A magyar köztársasági elnök – kimondatlanul – az ENSZ főtitkári posztjára pályázik, vélhetően a kampány részeként emeli megnyilatkozásai középpontjába a globalizálódó világ előtt álló egyik legnagyobb kihívást. Így tett legutóbb a párizsi klímacsúcson is, ahol hazáját képviselte.
Nem szokatlan, hogy a Sándor palota lakója elkötelezett a természetvédelem ügye mellett. Sólyom László elnöki ciklusának kiemelkedő érdeme, hogy a környezettudatos felfogást hivatali tekintélyével a közgondolkodás részévé tette. Ennek jelentőségét kiemeli, hogy a szabad Magyarország kormányai az elmúlt negyedszázadban csekély figyelmet szenteltek az ökológiai szemléletnek. A rendszerváltoztatás idején fontos lélektani mozzanat volt a nagymarosi gát megépítése elleni tiltakozás, sőt a Fidesz 1998-as győzelmében is fontos szerepe volt a Dunaszaurusz újjáélesztéséről szóló sajtóhíreknek.
Mára a nagyobbik kormánypártból kiszorultak a zöldpárti politikusok, nem véletlen, hogy a jelenlegi kormányzati struktúrában a környezetvédelem már nem kapott önálló tárcát. Néhány hete az ellenzéki sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy a Horn Gyula és Vladimír Mečiar közötti tárgyalásokhoz hasonlóan a jelenlegi kormányfők között is háttéregyeztetések zajlanak. Nehezen vitatható, hogy az egyoldalú lépések miatt előállt patthelyzetet fel kellene oldani, azonban, ha a magyar fél engedményekre készül, nem árt figyelembe venni, milyen szimbolikus tartalmakat hordoz a dunai vízlépcső ügye. A sajtócikkek kapcsán hivatalos kormányzati reakcióról nem hallottunk, a visszhang csekély volt. A kérdések és a kétségek azonban megmaradtak.
Kolek Zsolt
(Megjelent a Szabad Újság december 9-i számában.)
