Koji László: az idén várhatóan 18 ezer új lakás épül

Kedvezően alakult az idén az első félévben épített új lakások száma (6517), ez az adat ugyanis alátámasztja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) éves várakozását, amely szerint 2018-ban az újonnan épített lakások száma elérheti a 18 ezret a tavalyi 15 ezer után

– mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva hétfőn az MTI-nek. Hozzátette, a szakszövetség adatai alapján jelenleg 30-35 ezer lakás áll kivitelezés alatt.

Koji László szerint ahhoz, hogy a lakásépítések üteme ne törjön meg, a kormánynak olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek kompenzálják, hogy 2019. december 31-e után már megszűnik az 5 százalékos áfakulcs az új építésű lakásoknál. Mint mondta, sajnálattal vették tudomásul Varga Mihály pénzügyminiszter erre vonatkozó korábbi bejelentését.

A szakszövetség elnöke közölte, az ÉVOSZ több javaslatot is tett a helyzet megoldására, példaként az áfavisszatérítés kiterjesztését említette, hogy ezt a lehetőséget a jövőben a kész házat vásárlók is igénybe tudják venni. Továbbá, hogy szélesebb körben legyen lehetőség lakás célú hiteleknél állami kamattámogatást igényelni, illetve a fiatal házaspárokat célzó bérlakás építési program elindítását.

Ha valaki készen vásárol új lakást, akkor vonatkozik vásárlására az 5 százalékos kedvezményes áfakulcs. Ha azonban valaki más-más szakemberrel csináltatja új lakása, vagy háza alapozását, szerkezetét, akkor minden szereplő 27 százalékos áfával terhelt számlát állít ki az építtetőnek, aki mindezek után maximum 5 millió forint értékig kérhet áfa-visszatérítést.

Az ÉVOSZ elnöke úgy vélte, az áfa-visszatérítés lehetőségét a jövőben a készházat vásárlók számára is elérhetővé kellene tenni.

A fecskeház program, azaz a fiatal házaspárok részére induló bérlakás építési program pedig azoknak jelenthetne megoldást az otthonteremtésre, akik nem tudnak önerőből lakást venni.

Koji László szólt arról is, hogy a lakásépítések mellett nagy hangsúlyt kell helyezni a lakásfelújításokra is, hiszen ezen a területen nagyok az elmaradások. A lakások megfelelő működése érdekében 20-25 évente mindet fel kellene újítani, Magyarországon 4,3 millió lakás található, így az országra vetítve éves szinten 200 ezer lakóingatlant kellene modernizálni, hogy azok lépést tudjanak tartani a technológiai fejlődéssel. Az elmúlt 10 évben azonban átlagosan csak 100 ezer lakást újítottak fel az országban.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a lakásépítések élénkülése elengedhetetlen a magyarországi lakásállomány minőségi megújításához. A lakásépítés fontos pillére az építőiparnak, és megerősítése alapfeltétele az ágazat tartós stabilitásának.

Kiemelték, sürgősen intézkedni kell az építőipari kapacitások mennyiségének és minőségének biztosításáról, mivel a munkaerőhiány már a lakásépítések korlátja. A szakemberhiány hosszú távú megoldásának kulcsa a béremelés mellett a hatékonyság javítása, az építőipari szakmák presztízsének növelése, az oktatás színvonalának emelése, a munkakörülmények javítása, valamint mobilitási célú állami és önkormányzati bérlakások építése.

Csak egy kiszámítható, korszerű ágazat tud vonzó lenni a pályaválasztó fiatalok számára – olvasható a társaság közleményében.


Hasonló cikkek