Kölcsönfa az ünnepekre?

Igen, ma már ez is lehetséges. Igaz, a kezdeményezés még nem országos szintű, de Bordány lakosai közül vannak, akik idén kölcsönfával tehetik szebbé az ünnepi időszakot.

Az ötlet Kiss-Patik Péter alpolgármestertől származik, aki környezettudatosan szeretett volna cselekedni a karácsony jegyében is. Ami pedig nemrég még csak terv volt, mostanra olyan sikeressé vált, hogy az első kölcsönfenyő szállítmány után egy újabbat kellett a községbe vinni.

A gyökeres, földlabdás fenyőfákat nyolcezer forintért vásárolhatták meg, s amint véget érnek az ünnepek, január 7 és 8 között, előre egyeztetve visszavihetik. A fák sorsa ezáltal az életben maradás lesz, hiszen nem szemétbe vagy tűzre kerülnek, hanem az önkormányzat elülteti majd és megfelelően gondozza a visszaszolgáltatott darabokat.

A vevők az ár felét visszakapják, a másik felét pedig levásárolhatják: a Homokhátság Szíve Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Szociális Szövetkezet „Legjava” termékcsaládjából választhatnak. Ahogy korábban megírtuk, a kisüzemben helyi alapanyagokat használnak fel, valamint a válogatást, a csomagolást és mindent, amit csak lehetséges, kézzel végeznek.

A kölcsönző akciónak hála összekötik a környezetvédelmet a helyi szövetkezet támogatásával, ami jót tesz a hazai termékek népszerűsítésének és a dolgozók bevételét, munkáját is biztosítja.

A lakosok azt remélik, hogy jövőre is szert tehetnek kölcsönbe vett fára, s az sem kizárt, hogy széleskörűen elterjed majd a program, hiszen máris érdeklődtek más településekről a fenyők iránt.

Farkas Cs. Tekla

Forrás: delmagyar.hu/ Nyitókép: Karnok Csaba


Hasonló cikkek