Költségcsökkentő programot indít a Volkswagen csoport

Költségcsökkentő programot indít a német Volkswagen csoport (VW), a világ legnagyobb autógyártó társasága, amely történetének legnagyobb szabású átszervezésén dolgozik – írta kedden a német sajtó.

A VW felügyelőbizottságának határozata szerint az állandó költségeket 5 százalékkal, a beszerzési költségeket 7 százalékkal csökkentik 2023-ig. A részleteket 2021 első negyedévében dolgozzák ki.

A testület döntésével egyelőre lezárult a VW jövőjéről hónapok óta folytatott vita, amelynek főszereplői az autóipari változásokhoz illeszkedő újításokat sürgető vezérigazgató, Herbert Diess, és az átalakulástól a munkahelyeket féltő üzemi tanácsi vezető, Bernd Osterloh.

A költségeket valamennyi márkánál és a világ összes régiójában csökkentik, az elektromobilitás és a digitalizáció területén elkezdett beruházásokat pedig a legnagyobb következetességgel folytatják tovább, hogy biztosítsák a VW “életképességét” – nyilatkozott Herbert Diess a hétfő késő este véget ért tanácskozásról kiadott közlemény szerint.

A hagyományos meghajtású járművek gyártásához képest kevesebb munkaerőt igénylő elektromobilitás további erősítése mellett kiálló cégvezető és a munkavállalói érdekeket képviselő üzemi tanácsi vezető törekvései közötti egyensúly jegyében Bernd Osterloh hozzátette, hogy a tervek közös megvalósításában mindenki “továbbra is támogatja a nyereségesség és a munkahelymegőrzés elvének egyenlőségét, és a munkavállalók képzésének fontosságát”.

A vezérigazgatói tisztségbe a VW-t megrázó dízelbotrány után, 2018-ban kinevezett Herbert Diess azt is sürgette, hogy a vállalatcsoport átalakításához szükséges érdekérvényesítő képessége erősítésére hosszabbítsák meg 2023-ban lejáró megbízatását 2025-ig. Ezt végül nem érte el.

A VW legutóbb novemberben részletezte terveit, amelyek azt szolgálják, hogy a csoport hagyományos autóipari vállalkozásból az általuk digitális mobilitásnak nevezett terület világszerte vezető szereplője legyen. A 2025-ig kitekintő tervek szerint kutatás-fejlesztésre és az újítások bevezetésére 73 milliárd eurót fordítanak. A gyártásban és a gyártmányokban is egyre fontosabb digitalizációra 27 milliárd euró, az elektromobilitásra 35 milliárd jut, további 11 milliárd eurós ráfordítással pedig kifejlesztik a modellkínálatukban szereplő hagyományos meghajtású gyártmányok hibrid változatát.

A világszerte több mint 670 ezer embert foglalkoztató VW-hez a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda autómárka tartozik, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

A társaság a legutóbbi, szeptemberrel záródott negyedévben 2,61 millió gyártmányt értékesített, ami 1,1 százalékos csökkenés éves szinten. Értékesítési árbevétele 3,4 százalékkal 59,36 milliárd euróra, adózás utáni eredménye 31 százalékkal 2,75 milliárd euróra csökkent.


Hasonló cikkek