Komárom: félezer rászoruló családon segítettek

A csomagokat a Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény munkatársai juttatták el a nehezebb sorsúakhoz – olvasható a Kemma.hu-n.

Mint írják, a Duna-parti város önkormányzata a koronavírus-járvány sújtotta időszakban még nagyobb figyelmet fordít a rászoruló családok megsegítésére, ezért március 29-e és április 1-je között ismét tartós élelmiszert osztottak.

„Az önkormányzat csaknem két és fél millió forint értékben támogatta a kezdeményezést. Az értesítettek a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett, előre egyeztetett időpontban, óránkénti beosztásban érkeztek. A támogatásban részesülőket az intézmény munkatársai szakmai szempontok alapján választották ki, figyelembe véve a család nagyságát és anyagi helyzetét. Most mintegy 500 család kapott tartósélelmiszer-csomagot” – mondta Vajda Bence, a Pénzügyi, Városfejlesztési, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke a megyei portálnak.

De nem ez volt az egyetlen segítség: a csomagokon kívül a Bocska Halászléfőző üzem további 500 fagyasztott halászléadagot is felajánlott az alkalomra.

Kiemelt képünk illusztráció!

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek