Komáromban alakult meg a Progresszív Szlovákia magyar platformja

A komáromi és a gútai tagozat szintén összeállt, a pártba jelentkezett a hellóGúta két tagja, Forgács Attila és Forró Tibor is.

„A szlovákiai magyar kisebbség számos speciális kihívással néz szembe, melyek megoldásában a Progresszív Szlovákia segíteni szeretne, és az egész közösséget, régió előmozdítására is. Úgy gondoljuk, hogy itt az ideje leküzdeni a régi nacionalizmust és az etnikai felfogású politizálást. A magyar közösség problémáiról és megoldásairól nem csak a magyar pártok beszélhetnek. Épp ellenkezőleg, a progresszív mozgalomnak egy olyan helynek kell lennie, ahol országunk minden polgára megtalálja a maga helyét.” – olvasható abban a sajtóanyagban, ami a Progresszív Szlovákiai magyar platformjának létrehozását jelentette be.

A PS elnöke, Michal Truban elmondta, hogy alulról építkező mozgalmuknak már van női, zöld és fiatal platformja, itt volt az ideje, hogy megalakítsák a magyar platformot is.Azt szeretnénk, hogy ezen ország minden polgára otthon érezze magát Szlovákiában, ami a nyelv, a kultúra kölcsönös tiszteletét és ezek aktív fejlesztését jelenti. Ez a gazdasági fejlesztésről is szól, nem kell mondanom, hogy Dél-Szlovákia egy olyan régió, amelyről a múltban gyakran megfeledkeztek. Sajnos gyakran nacionalista okokból. Ennek véget kell vetni.” – fogalmazott Truban.

De vajon hogyan állnak a szlovákiai magyarságot leginkább érintő kérdésekhez, így a kettős állampolgársághoz, a nyelvtörvényhez és az autonómiához, illetve arra, hogy ezeket hogyan akarják majd egyeztetni esetleges, későbbi partnereikkel? Zora Jaurová a kettős állampolgárságról elmondta, hogy mindenképpen radikális változtatásra van szükség, hiszen ez leginkább azokat az állampolgárokat érinti, akik külföldön vagy vegyes házasságban élnek. Ráadásul a magyar törvényre hozott szlovák ellenválasz nem tölti be funkcióját. Ami a nyelvtörvényt illeti, Jaurová kifejtette, hogy egy modern, kulturált politikában a kisebbség nyelvhasználatát erősíteni kell, nem csupán a kétnyelvű feliratokkal, de az oktatási módszerek jelentős módosításával is.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány tagja van a magyar platformnak, valószínű, hogy a következő két hétben áll össze a tagság. A platform a PS elnökségi tagja, Martin Dubéci szárnyai alá tartozik. A PS magyar platformjának alapítója volt Illés ClaudiaIpóth Viktória és Jakabová Veronika, később csatlakozott hozzájuk Antal Péter.

hellóGúta Polgári Társulás két tagja, Forgács Attila és Forró Tibor jelentkezett a PS magyar platformjába. Véleményük szerint a platform nem szabdalja tovább a már így is eléggé megosztott szlovákiai magyar közösséget, hiszen a párt a maga támogatottságával garanciát jelent a magyar ügyek átviteléhez. „A magyar képviselet megmaradása a parlamentben, amiért az MKP és a Híd is küzd, még nem jelenti azt, hogy lesz is erejük megváltoztatni a dolgokat. Eddig azt tapasztaltuk, hogy a Progresszív Szlovákiai vezetői állják a szavukat. Valóban céljuk a déli régiók fejlesztése, nem azt nézik, hogy ki a magyar, ki a szlovák” – fejtette ki álláspontját Forró Tibor.

Forrás: bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek